
Az agyunknak beépített placebo-hatása is van: amennyiben elhisszük, hogy kezdünk túl lenni a korábbi szerelmi csalódáson, máris jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Akár traumatikus élmény is lehet, amikor összetörik az ember szívét, létezik azonban a csokoládén és az időn kívül más gyógymód is: ez pedig a pozitív változásba vetett hit. Ha elhisszük, hogy máris tettünk valamit azért, hogy csökkenjen a fájdalom, az agyunk rögtön dopamint kezd termelni, amely fokozatosan csökkenti a testi-lelki szenvedéseket.
Azt már több korábbi kutatás is bizonyította, hogy amennyiben különféle placebó-kezeléseken vesz részt az ember, de optimista az eredménnyel kapcsolatban, máris enyhülnek a negatív tünetek, és pozitív változás áll be.
„A szakítás, válás az egyik legszörnyűbb trauma, amit az ember átélhet. A tényleges terápiára is csupán akkor kerülhet sor, amikor az ember mélyen legbelül készen áll arra. Agyunk ereje itt fontos szerepet kap: hinnünk kell, hogy túl tudunk jutni a traumán” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Leonie Koban.
A Journal of Neuroscience című szaklapban publikált anyag szerint elég, ha elhisszük, hogy gyógyulunk, és máris könnyebb lesz, derül ki a coloradói University of Boulder friss kutatásból.
Szerző: VKN