Strandkérdések – mikor, hova, mennyiért?

Mikor itt a június és beüt a meleg, már szerdán az jár az ember fejében melyik strandot válassza hétvégén. Jó lenne a tópart, mert feelingesebb természetes vízbe lógatni a lábam, fákkal és bokrokkal körülvéve, sört kortyolgatva a hűtőládából és közben a békességet adó tájat szemlélni a messzeségbe révedve, melyet nem tarkítanak kerítéshálók. Na de a távolság, meg a hazajutásos szenvedés, és talán még nagyobb ott a tömeg, mint a budapesti strandokon. A pünkösdi hétvégén végül a Palatinus mellett döntöttünk, bár a hűs víz iránti vágyakozásba némi előítélet, s félelem is vegyült, hiszen megjártuk mi már a méregdrága Aquaworld-öt és ár-érték arányban pofátlanul kicsi Pünkösdfürdőt is…

Lássuk a három strand összevetését, kritikus szemmel, elfogultság nélkül!

Palatinus – Magasan a Margitsziget  viszi a pálmát…

Oké, a belépő nem a legolcsóbb, a felnőttjegy 3200 Forint és tényleg nem volt világos, miért létezik itt az elővételes jegy, mint olyan, ráadásul mire fel a kétszáz forintos árkülönbség (az elővételes jegy 3400 Forintba kerül ugyanis). Amikor már 40 perce álltunk sorba a tűző napon, és egymást kenegettük a naptejjel, illetve próbáltunk életben maradni a majdnem buggyant vizet kortyolgatva, megértettük. A kasszánál állva azt is realizáltam, hogy nagyon alulfizethetik szegény pénztárosokat, a pasas aki a karszalagom adta volna egyszerűen elkezdett telefonálni, mit sem törődve azzal, hogy ott állok. Miután kiálltuk a tűző nap és belassult kasszások próbáját, végre beléphettünk az amúgy igencsak terebélyes strand területére, ahol természetesen újabb sorbaállások sorozata vette kezdetét. Sorba kellett állni a mosdónál, az értékmegőrzőnél és persze a kajáért is. A medencék és a hatalmas füves placc a csúszdák mögött azonban mindenért kárpótoltak. A strand tényleg elég nagy, noha rengeteg embert beengedtek, mégsem egymás hegyén-hátán feküdtünk, és a sűrű növényzetnek köszönhetően itt sem a szürke drótkerítést bámultam pihenés közben, ami hatalmas plusz pont. A napágyak ingyenessége is bónusz nálam, valahol ezért is pénzt kérnek…

A fotó illusztráció!

A hullámmedence óránként, egész jó kis hullámokkal örvendeztette meg a gyerekeket és a bevállalósabb felnőtteket – a mi csajos társaságunknak ez a víz túl hidegnek bizonyult. (Gyereke pedig egyikünknek sincs, így nem kényszerültünk a medence használatára J )A medencékkel egyébként elégedettek voltunk, bár hiányzott a forró termálfürdő, ahol a kicsit érettebb társainkkal együtt, gyermekzsivajtól és arcon fröcsköléstől teljes biztonságban áztathattunk volna magunkat. A legmelegebb víz hőmérséklete sajnos csak 34 fokos. Ezen kívül azért találtunk egy kellemes vizű, de nem túl hideg, fokozatosan mélyülő pancsolót, valójában ezzel a kettővel már teljesen jól éreztük magunkat. A többi helyen vagy túl hideg volt a víz, vagy túl sok a gyerkőc.

Ami az ételeket illeti, erre sem igazán panaszkodom, noha az árak – mint mindenhol – csillagászatiak. Egy lángos durván egy ezres, egy Magnum 850. A chipsek 500 Forintba kerülnek, az ásványvíz szintén. A kürtőskalács 800, a sör 600-700, a rövideket már meg sem néztem, melegben bőven elég a hideg, párás poharú sör, lángossal. A lángos mellékesen elég finom, nem tocsogó olajban, elpuhulva szolgálják fel, hanem kellemesen ropogós, bár a tejfölt elég csúnyán lespórolták róla. Strandkaja kategóriában még így is bőven elmegy. Néhány szendvicset, rágcsát, vizet hűtőtáskában természetesen ide is elengedhetetlen csomagolni, amennyiben nem szeretnénk a fél fizetésünket ételekre és ivóvízre költeni.

Aquaworld Resort – A strandszezon lehúzásának királya

Előre leszögezném, mi nem a csúszdák miatt választottuk ezt a helyet, hanem mert az időjárás közbeszólt, mikor még egy korábbi hétvégén a Rukkel-tavat szerettük volna meglátogatni. Értem én, hogy a csúszdák fenntartása pénzbe kerül, na de a 6000 Ft-os belépő mégiscsak túlzás, főleg azért, amit cserébe kapsz. (A diák és gyermekjegyek nyilván olcsóbbak…) Ez a kritika szigorúan gyermektelen felnőtt szemüvegén keresztül mutatja be a csúszdaparkot és fürdőt. Lurkókkal nyilván más az egész, a tény édesebbé teheti a pihenést, hogy a rosszaságok elfoglalják magukat a csúszdákkal így néhány óra aranyat érő nyugalomhoz juthatunk. Átérzem.

Az a néhány csúszda, ami van, tényleg szórakoztató egy ideig, felnőtt fejjel is. A lépcsőket mondjuk felmoshatnák sűrűbben, mert a lecsapódó hideg párában sorban állva elég könnyű megfázni. Márpedig az a rossz hírem, hogy ez is olyan, mint a vidámpark – több időt töltesz várakozással, mint a játékok használatával. Hatezerért órákat állsz sorba, és perceket csúszol.  Mérlegelj, megéri-e!

Csúszda a strandon/ A fotó illusztráció!

 

Ugorjunk inkább a fürdőalkalmatosságokra, a medencékre. Nagyon vegyesek az érzéseim. A jakuzzi csodálatos, vérpezsdítő és forró – mindjárt kettő is van belőle, több férőhellyel, szóval mindig lehet helyet találni. A hullámmedence, mint olyan, elvont fogalomként leledzik az Aquaworld szótárában. Három óránkénti periódusban kongatnak, de a hullámok annyira picik, hogy elgondolkodtam, ezt gép generálja, vagy valaki eleresztette magát a medencében…

A büfé iszonyatosan drága, nagyjából 2000-3000 forint egy adag meleg étel, a fagylalt mennyisége ehhez mérten annyira pofátlan, hogy egyszerűen elröhögtem magam mikor megkaptam, a fagyis srác pedig kínjában velem nevetett. Négyszáz forintért per gombóc, ami nem látszik ki a tölcsérből. Le-hú-zás. A mosdók lepukkantak, WC papír rengetegszer hiányzott, a zárak tönkrementek.

Azért el lehet tölteni a napot, a medencében kellemes a víz, vannak napágyak, bár elég korlátolt mennyiségben. Hogy valami kellemeset is említek: a délutáni pihenőt az akkor épp üres ugrálóvárra kifeküdve töltöttük, a pezsgőfürdő buborékjai ideiglenesen azért elfeledették a rossz és méregdrága élményeket – de azért nem fizetnék be rá még egyszer.

Pünkösdfürdő – a békási lakossági strand

Nem fogom nagyon lehúzni ezt a strandot, hiszen a funkcióját nagyjából – de csak nagyjából – betölti; a kerületi lakosoknak tökéletesen megfelel, akár egy délutáni jeggyel is, ha túl nagy hőségbe csapna át a meleg. Két medence van, egy gyermek és egy – elvileg – úszásra is alkalmas, de ez is nagyon-nagyon kicsi és túlzsúfolt. Megmártózni, lehűlni kellemes, de hosszabb időt eltölteni  benne frusztráló, mert folyton hozzád ér valaki. A strand maga is elég apró, nem túl sok a fa és az árnyék, befigyel a kerítés, a belépő ehhez képest mégis 1900 Forint, amit sehogyan sem értek. E helyett már tényleg érdemes inkább akkor lemenni a velencei tóra vonattal,  az utazás legalább annyi időt elvesz.

Ismerősök élménybeszámolói alapján egy kategória a Paskál stranddal, ez utóbbin még nem jártam… Ha a lakótelepen laknék biztosan többször tenném tiszteletem a „Pünkin”, így viszont ez sem az én strandom.

 

 

Szerző: “Cé”

Facebook Kommentek