
A Rákóczi Szövetség a Magyar Iskolaválasztási Programjában arra ösztönzi a külhoni területeken élő magyar vagy részben magyar családokat, hogy magyarul beszélő gyermeküknek magyar nyelvű iskolát válasszanak. A Béres Alapítvány a kezdetek óta a program mellett áll és az anyagi támogatás mellett Béres József Szép magyar ének című köteteinek felajánlásával is segíti a kezdeményezést.
A 10 millió forint értékű könyvadományt a Szövetség közel 500 településen adja át az iskolakezdő gyermekek családjainak a magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíjával együtt.
Utóbbit a Felvidéken mintegy 3600, Vajdaságban és Horvátországban 1300, Erdélyben és Partiumban – Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Hunyad, Fehér, Máramaros, Szeben, Szilágy, Temes megye, valamint a Maros és Kolozs megyei szórvány – több mint 2400 iskolakezdőnek, valamint 200 magyar oktatásban részesülő moldvai csángó gyermeknek adják át és kiemelt figyelmet fordítanak a kárpátaljai iskolakezdőkre is.