„Szánalmas, amit csinálsz, én a helyedben ilyen ocsmány pofával elbújnék.” „Olyan undorító fejed van, a szemöldököd nagyon vicces, a fogszabid is kirakod, és próbálsz szép lenni, de nagyon nem megy.” „Bárcsak meghalnál, senkinek nem hiányoznál, anyád tuti örülne, hogy nem kéne téged etetnie, te kis csúnya.”
Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel találkoznak ma az internetes közösségi oldalakon profillal rendelkező gyerekek és tinédzserek, a szidalmakat pedig leggyakrabban nem felnőttek, hanem saját kortársaik, akár ismerőseik, barátaik írják – általában név nélkül.
A hétköznapi internethasználat hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Ma már a legtöbb felnőtt számára munkaeszköz az online tér, hiszen e-maileken keresztül kommunikálunk, interneten vásárolunk, ott rendeljük az ebédünket, e-naplóban követjük a gyerekeink iskolai előmenetelét, útvonalat tervezünk, nyaralást foglalunk, mozi- és színházjegyet veszünk, és természetesen a közösségi oldalakat is aktívan használjuk.
Nem várhatjuk el a gyerekektől sem, hogy ne legyenek jelen az internetes közösségi térben, hiszen a szórakozás és kikapcsolódás mellett a házi feladatokat, másnapi teendőket gyakran maga a pedagógus posztolja az online csoportba, és sok idő spórolható meg azzal is, ha egy-egy kiselőadásra online anyagok segítségével készülnek fel a diákok.
Az internetnek azonban ugyanúgy megvannak a maga szabályai, mint egy közösségi eseménynek vagy nyilvános rendezvénynek, és ezeket a szabályokat ugyanúgy meg kell tanulni gyerekkorban, mint azt, hogy hogyan viselkedünk az iskolában, a szülők munkahelyén, vagy vendégségben. Még a felnőttek is bizonytalanul mozognak a kommentelhető cikkek és posztok között, nem mindig tudják, hogy illik válaszolni, hogyan kell viszonyulni a másik emberhez.
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a másik komment túloldalán is egy valódi ember ül, valódi családdal, érzésekkel, emlékekkel és élményekkel. Az internet arctalan, kitalált névvel bármit, bárki leírhat, különösebb következmények nélkül, és az indulatok könnyen elszabadulnak. Ez a felnőttek számára is kihívás, a gyerekeket tehát még inkább meg tudja téveszteni, számukra még inkább elmosódnak a határok valóság és virtuális tér, igazság és képzelet között.
Forrás: UNICEF
