Kedden koncert – Branford Marsalis újra Budapesten

Fotó: Müpa

Öt év után újra elhozza kvartettjét a Müpába Branford Marsalis. Ez alkalommal a dobok mögött régi-új muzsikustársa, Justin Faulkner ül majd, akiről talán nem túlzás kijelenteni, hogy Marsalis felfedezettje.

A szaxofon egyik legnagyobb mesterét szokás szerint a mindig új utakat és kihívásokat kereső zongorista, Joey Calderazzo is elkíséri, s vele tart még a Grammy-díjas bőgős, Eric Revis, akinek jellegzetes soundja Marsalis szerint olyan, mint „a végzet hangja”. A háromszoros Grammy-díjas, NEA Jazz Master szaxofonos 1986-ban alapította első kvartettjét, azóta ez az együttes a leginkább meghatározó kifejezési mód számára. Ugyanakkor nem zárkózik el más összeállításoktól sem: kvartettje az elmúlt évtizedekben olyan vendégekkel bővült, mint Miles Davis, Sonny Rollins, Dizzie Gillespie és Herbie Hancock, illetve játszott duóban zongoristákkal, többek közt a kvartettjét is erősítő Calderazzóval. 2015-ben szólókoncertet adott a San Franciscó-i Grace-katedrálisban – a különleges alkalmat az In My Solitude című lemezen rögzítette.

Nyitottságát jelzi, hogy a klasszikus zene sem áll távol tőle: repertoárján megtalálhatók Copland, Debussy, Glazunov, Ibert, Mahler, Milhaud, Ned Rorem, Vaughan Williams, Villa-Lobos és Sally Beamish művei, s szimfonikus zenekarok élén is gyakran fellép. A jazzvilág számára pedig a Branford Marsalis Quartet jelent mércét a virtuóz játékmód, az elképesztően kifejező dallamvilág, a váratlan formai megoldások és a gazdag saját repertoár okán.

 

A koncert időpontja: 2019. március 5. kedd 19:30 — 21:30

Facebook Kommentek