Közvetlenül a választások után beszélgettünk a nők és a civilszervezetek helyzetéről Alföldi Andreával, a Magyar Nők Szövetségének elnökével.
– Most voltak a választások. Hány nő került a parlamentbe?
– A jelenlegi adatok szerint 199 mandátumból 22 női képviselő lesz. Kifejezetten női érdekvédő nincs közöttük, egyedül az LMP-nek volt olvasható érdemi nőpolitikája a választások idején. A Fidesznek családpolitikája van. Megjegyzésre szorul, hogy az egyedülálló nőkről, mint egyszülős családokról, mintha megfeledkezett volna a jelenlegi kormányzat. Mintha nem venne tudomást a 21. századról, pedig közel 600 ezer egyedülálló szülő van ma Magyarországon.
– Létezik párbeszéd a kormányzat és a női civilek között?
– Létezik egy nőjogi munkacsoport az EMMI-IM koordinációjában, ahol államtitkárok, miniszteri biztosok évente kétszer összehívnak pár civilszervezetet és kormányzati szereplőket. Pár óra áll a rendelkezésünkre a vélemény cserére. Valljuk be, a nők többet érdemelnének.
– A környező országokban mi a helyzet?
– Országonként különböző. Pár napja fogadta el a horvát kormány az isztambuli egyezményt, de Lengyelországban például nagyon erős a katolikus egyház befolyása, az abortusszal kapcsolatban sokkal szigorúbb törvények vannak. Ausztriában viszont van külön női költségvetés (gender budget) több helyen is, például Bécs városában. Reméljük a jövő évi önkormányzati választáson már egy-egy polgármester-jelöltnél ilyen téma is jelen lesz a választási programokban.
– A női képviselők okolhatók, hogy ez így alakult?
– A nőtársadalom nem egy homogén massza, így a pártok női képviselői más-más értéket és világnézetet képviselnek. A női képviselők közül nagyon sokan kikérik maguknak, hogy „feminista” képviselőként aposztrofálják őket. Ők egy pártnak a képviselői, akik foglalkoznak akár a honvédségi, nemzetbiztonsági dolgokkal is, és ez helyes. Mindenkinek van egy szakterülete. Persze nem kell minden nőnek női érdekvédőnek lenni, de azért elvárná az ember, hogy legalább szolidaritást mutassanak a női ügyeket és a női érdekvédelmet képviselőkkel. Tagadhatatlan, hogy a magyar palettán megjelenő pártok által képviselt nőpolitika klasszikus liberális, gyakorta a konzervatívokkal kéz a kézben a rendszeren belüli „több szabadságot” hirdetik. Ritka a baloldali rendszerkritikus feminista megszólaló, gyakorlatilag nincs média felületük, igaz ilyen rendszerkritikai párt sincs. Ezt persze az értelmiség, nem kis részben az újságíró társadalom ellensúlyozhatná, csakhogy azt látjuk, hogy a hatalmukat konzerválni akaró pártok holdudvarába tartozó civil csoportok, újságírók, média befektetők befolyásolják a mainstream médiát.
– Mi a helyzet a civilszervezetekkel?
– Azt gondolom, hogy a civiltársadalomnak igen nagy szerepe lenne. Először is tudomásul kellene venni, hogy a civilszervezetekkel szembeni elvárások megváltoztak, valódi közpolitikát alakíthatnak. Mivel az ellenzék Magyarországon alkalmatlanná vált bármifajta megújító és progresszív cselekedetre, ezért rájuk kellene figyelni. Ugyanakkor kérdés, hogy a még jobban szigorítás előtt álló civiltörvények alapján kik azok, akik ezt a kritikus szerepet felmerik majd vállalni.
– Mit tehet a Magyar Nők Szövetsége?
– Egyedüli szereplőként alig valamit. A társadalom peremén a túlélésért küzdő tömegeket, a nőket sújtó létbizonytalanságot, a társadalmi leértékelésükkel szembesülőket nem a sokadik értelmiségi konferencia, vagy a sok millióért kiadott tanulmánykötetek fogják megváltani, hanem olyan szolidaritási háló kialakítása és cselekvési terv, mely bizakodó erőt és jövőképet ad számukra. A múlt ismerete, tapasztalata és a megfizethetetlen jövőbeli hit nélkül nem várható történelmi fordulat.
– Ön szerint lesz valaha Magyarországnak női miniszterelnöke?
– Igen. Nem is olyan sokára.
Szerző: M. Kovács Ágnes
