Érezted már, hogy tartozol magadnak? Többel, mint amivel eddig bármikor megajándékoztad önmagad? Nem is saját magadnak, mert ez így nem teljesen pontos. A pici lánynak, ott legbelül.
Aki még mindig vagy, aki még mindig ott van veled, a születésedtől fogva. Soha nem hagy el és soha nem bánt meg. Vár, hogy kiutat adj neki, hogy valóra váltsa az álmait, lehetőségeket és szeretetet.
Hiába hibáztatod magad, az nem elég. Nem elég egykori önmagadnak, az ábrándozó, a világra rácsodálkozó gyerekkori énednek egy „boccs, nem ezt akartam „ Hiába formálódott át a lelked és hiába mutatod a külvilág felé, hogy ott, legbelül minden a helyén van, te is tudod, hogy ez nem így van. A barátnőid talán olvasnak a gondolataidban, de a felvett álarc, kifelé a kemény, sebezhetetlen nőt mutatja, aki sohasem sír, akit soha nem lehet megbántani.
Emlékszel? Egyszer megkérdeztük tőled, miért van az, hogy sohasem sírsz, hiszen, ismerünk jól és tudjuk, hogy neked is vannak érzéseid. Pont egy romantikus filmet néztünk otthon, olyan igazi csajos, könnyfakasztós film volt. A mi arcunkról patakokban folyt le a szemfesték, szipogtunk és vagy egy tucat papír zsebkendőt telefújtunk. Rajtad is látszott, hogy meghatódsz, de csak a szemed csillogott nedvesen, az arcodat mintha egy bárányfelhő takarta volna el. Nem láttunk mögé, nem láttuk mi zajlik közben a fejedben…
Forrás: Női Médiaközpont
