Mindent, amit elképzelsz valóságos

“Azóta már tudom, hogy ez egy olyan álom, melyet hónapok, évek óta folyamatosan megélek, egy olyan történet, ami napról napra szövődik.”  Vörös Eszter Anna kiállításán jártunk.

Ahogyan lassanként hatot ütöttek, állandó folytonossággal léptek be egyre sűrűbb csoportok a hotel ajtaján. Mindenki a galériába tartott, fel egészen a kupolateremig, melyet 1926-ban Németh Aladár, a hotel második igazgatója alakíttatott ki kulturális szintér gyanánt, ezzel lehetőséget teremtve a hotelnek az akkori virágzó budapesti kulturális és művészeti élet bekapcsolódásába.

Főleg a háború befejezésével jó pár művésznek itt kezdődött el a pályafutása. Mára a Radisson Blu Béke Hotel immáron 104 éves, és egy újabb művésznek már, ha nem is elindította a pályafutását a siker felé, de bizonyosan emlékezetes és sarkalatos pontjává vált kiállításai helyszíneinek hosszú listáján.

Élőzene csendült fel képcsarnokban, majd annak befejeztével a kiállításszervező köszöntötte a vendégeket és a mikrofonhoz szólította a művésznőt.

A művésznő a „Mindent, amit elképzelsz valóságos” Picasso idézettel köszöntötte a vendégeit, s a citátum nemcsak a munkásságának de életfilozófiájának is a mottójává vált. A köszönetnyilvánítás végeztével március 3-án este hat órakor megkezdődött Vörös Eszter Anna rajz és festészeti kiállítása, amely egészen március végig látható a Béke Hotel Kupolatermének galériájában

Idén januárban volt harmadik éve, hogy Vörös Eszter rajzzal kezdett el foglalkozni. Ennek a kezdete egy olyan ihletettségből eredt, mely egy álomképpel kezdődött, majd felébredve papírra vetette azt, és ennek a képi világnak a stílusjegyeiből alakult ki a mostani Vörös Eszter felnőttesen meseszerű ábrázolásmódja.

– Mesélj kérlek erről a bizonyos álomképről.

Félálomban lehettem, így emlékezhettem vissza az álmomra mikor felébredtem. Stílusában fehér alapon fekete sziluettel tudnám leírni, egy piciny házikó – ami egyébként a mai napig visszaköszön jónéhány rajzomon – szivecskés ablakokkal. A ház teteje élesen kicsúcsosodott, amin egy kisgyerek mászott fel, és két filigrán lábú lovat, mint léggömböt eregetett. A kinézete ahhoz a Harry Potter animációhoz hasonlított, ami a halál ereklyéit ábrázolta. Kifejezetten szeretem a Harry Potter filmeket, gondolom az a képjelenet inspirálta az álmomat, de az álomkép sokkal később tört elő a fejemben, minthogy a Halál ereklyéit láttam.

-Volt ennek szerinted valami jelentése? Tudtad esetleg kötni életedhez ezt az álomképi jelenést?

-Nem igazán. Mondjuk a családdal van egy örökbe fogadott, bértartásban tartott fekete lovunk.

Mikor utána olvastam az álmok jelentésének kiderült, hogy ahogy a szarvasnak, a lónak is van egy bizonyos átjárószerű jelentése; egyfajta közvetítő állatok, akik átviszik az embert az egyik világból a másikba.

Velem is ez történt, a valós világ és az álom között hidat képeztek ezek a mitologikus állatok, ezért jelennek meg munkásságom során is ezek a motívumok.

(Eszter 2016 áprilisában jelentette meg magánkiadásban kiadott fotókönyvét, melyet ő maga szerkesztett, állította össze az oldalpárokat és nem vett igénybe semmiféle professzionális segítséget.)

-Mennyire lett sikere a fotókönyvednek? Hogyan képzelhetjük el a könyvet?

-Szubjektív vélemény szerint sikere lett, nagyjából 30-40db kelt el, ami nem tűnik nagy mennyiségnek, de ahhoz képest, hogy magánkiadásban adtam ki szépen fogyott. Az áron sajnos nem tudtam faragni, mert a gyártási költség elég magasra sikerült, ezért 3000Ft fölött lehet megvásárolni. Nagyjából 40 oldalas A/5-ös könyvről beszélünk, amelyben minden egyes képemhez néhány soros, pár szavas asszociációs szöveget illesztettem. Néhány kulcsszó ez, melyek nyitva hagyják a kép értelmezését, hogy kiben milyen asszociációt vált ki.

A művésznő eddigi kiállításait mind önerőből szervezte meg, külső támogatói segítség nélkül. A Béke Hotelben megrendezett kiállítását is hasonlóan oldotta meg. Eddig sikeresnek titulált kiállításai közé sorolható ez is, mindez látható volt az érdeklődés aspektusából, mivel ismét komolyabb tömeg vett részt a kiállítás megnyitóján. Az emberek tíz perces időintervallumokban tódultak fel az emeletre. Eszter eredeti képeiről készített nyomatok iránt hatalmas érdeklődés és sorban állás volt, a nyitóbeszéd előtt felkonferáló zenekar is az ő szervezése által zenélt, immáron második alkalommal.

Rengeteg munka és szervezés övezi mindezt, hogy egy kiállításnak ilyen sikere legyen. Meg vagy elégedve vele, esetleg kijelenthető, hogy kiemelkedővé vált a többi kiállításhoz képest a mostani?

Valóban fantasztikusra sikeredett. Mindenképpen emlékezetes este ez a számomra, azonban ami kimagaslik vagy maradandóbb a többi kiállításom közül, az szülővárosomban került megrendezésre Gödöllőn, még 2016 januárjában a Művészetek házában. A létszám ott is hasonló volt, mint most itt, viszont azért áll közelebb hozzám a gödöllői, mert az én városomban más megrendezni a saját kiállításomat, mint pesten. Ez egyfajta érzelmi kötődés. Ott otthon vagyok. Persze az embereket is könnyebb volt odavonzani, az ismerőseim jó részét Gödöllőről ismerem. Az a kiállítás a sikere mellett ráadásul értékes kapcsolatokat teremtett a számomra tánccsoportokkal, zenészekkel, énekesekkel, amelyek a mai napig kitartanak. Annak a kiállításnak köszönhetően lettem valaki a helyi kulturális életben.

Eszter alkotásainak stílusjegyei több komponensből tevődnek össze, melyek főleg az éjszaka misztikus világának megelevenedését reprezentálja. A képeknek egyfajta spirituális töltete is van, egy álombéli üzenete, amit abban az álomképi világban rejlő nüanszok felismerésével lehet a valós világ szintjén egy átkonvertált képpé összetenni és értelmezni. A képeknek meseszerű az ábrázolásuk, ahogy a művésznő fogalmazza „felnőtt mesékről” beszélünk, amelyeknek valódi értelmezésében a felnőtt szem jobban a kép mögé lát, mint a gyermek.

Rengeteg képen megtalálható a kékes-lilás, fekete beütés, s ezen színek az éjszakai világnak remekül választott háttérszínei, valamint az égitestek, mint a hold, bolygók, csillagképek is éppúgy alkotóelemei az éj illusztrálásához, mely összességében rendkívül misztikus ábrázolásmódot takar.

„Elengedhetetlen a lelki nyitottság és befogadókészség, hogy a képek mögé rejtett gondolatok, érzések valóban átáramoljanak a vásznon keresztül a befogadóba.

Ne felejtsük el, miközben elmerengünk egy képen, hogy a mesék örök igazságot tartalmaznak” – mondta Vörös Eszter képeiről.

-Rajz és festészet is megjelenik a munkáidban. A digitális szerkesztés is hozzátartozik a kész állapothoz?

-A felsoroltak vegyítésével készül el egy kép. A képeim értékesítése során az árszabásnál is figyelembe kell venni, hogy mennyi a materiális munka és mennyi a digitális szerkesztési idő az adott képben.

Lenyomat és lenyomat között is van különbség. Ami mondjuk a vászonra festett alkotásnak a lenyomata, az drágább vételi árral rendelkezik, mint az a lenyomat, amelyet digitális szerkesztés és rádolgozási munka tett egésszé. De ezek között árfekvésben nem nagy a differencia, viszont az eredeti alkotás és annak a lenyomata (másolata) között viszont már jóval több.

-Leszármazottjaid között vagy a családodban találkozhatunk festővel, művésszel?

A Vörös család mindig is művész hajlammal rendelkezett. Festő volt a családban, azt hiszem az üknagyanyám, de ebben nem vagyok egészen biztos, ő a klasszikusabb vonalat erősítette. Főleg tájképeket, téli erdőt festett. Írói véna is van a családban, részemről nem annyira. Vannak próbálkozásaim ugyan, de egy fenékkel két lovat nem lehet megülni ugyebár, úgyhogy a rajz marad nekem, szerencsére; és azt is választanám, ha választanom kellene.

-Mit szabad megtudni Vörös Eszterről a magánéletben?

Nagy állat- és természetbarátnak tartom magam, érdeklődéssel figyelem az állatoknak a viselkedési sémáit. Szeretek színházba járni, kulturális rendezvényekre, szerencsére Gödöllőn számos kulturális program várja a kulturálódni vágyót. Számomra ez egyfajta kapcsolatépítés is egyben, hogy ilyen körökben mozoghatok és ennek a közegnek értékes embereit ismerhetem meg.

A mozi világa sem idegen, főleg a fantázia jellegű filmeket szeretem, amelyek szárnyalni engedik a kreativitást. Ilyen például ugyebár Harry Potter és a bizonyos Halál Ereklyéi. Az ilyen töltetű filmet ihletet adnak, átrepítenek a fantáziavilágomban és már kezdődhet is a rajzolás.

-Mikor és hol várható a következő kiállítás?

-Ugye ez a kiállítás március végéig tart, majd ennek befejeztével nem lesz kiállításom egészen őszig.

Ennek oka… megvallom, egy amatőr színjátszó társulat tagja vagyok és Gödöllőn április végén fogjuk bemutatni Georges Feydeau Fel is út, le is út című darabját, ami a századforduló környékén játszódik a szalonok világában. Én játszom a főszerepet, egyébként nemrég csatlakoztam a színházhoz és ez lesz az első előadásom, úgyhogy kiváltképp izgalmasnak ígérkezik. Főleg intrikák, helyzetkomikumok vannak benne, érdekes tapasztalatszerzés lesz számomra.

Július elején pedig Gödöllőre köt egy újabb projekt, amit még nem szeretnék a nevén nevezni, de annyit elárulhatok, hogy egy fontos megbízatás. Lényegében képeket kell készítenem egy komolyzenei műhöz, s ezek a képek az előadás közben az egyes tételekkor kivetítődnek a zenekar mögé.

Majd Inárcson, a helyi kultúrházban lesz a következő kiállítás, mint mondtam ősszel, várhatóan kéthetes lesz, ebben állapodtunk meg egyelőre a kultúrházzal. Pesten sajnos nehezebb helyet találni…

-Miért?

-A Budapesten megrendezett kiállításoknak is természetesen vannak elismerési szintjei. A fővárosi hotelek, kávézók nyitottak a kiállításokra – természetesen, ha az adott épület kialakítása ezt engedi –, ellenben az úgymond „művészeti galériákba” való debütálás az szinte lehetetlen, a rendszeres megjelenési lehetőségekről nem is beszélve. Ez egy elvi kérdésen alapuló dolog. Azok a művészek, akik a MOME-n végeznek például és papírt kapnak művészeti szellemiségükről, előnyben vannak azokkal szemben, akik sajátságosan tapasztalták meg, sajátították el a művészetet. Az autodidakta módon tanult és fejlődő művésznek nincs helye a művészi kiállítótermekben. Papír kérdése az egész…

 

-Akkor az autodidakta módon tanult művésznek, ami rólad is elmondható, milyen lehetőségei vannak, hogy magasabb szinten legyenek kiállításai?

-Ez egy nagyon jó kérdés. Magam is keresem már rá régóta a választ. Én azt mondom, hogy akik önerőből tanulták a művészetet, azoknak is megvan az esélye, hogy megmutassák magukat és ne adják fel álmaikat. De az említett szemléletmódon hogyan lehetne változtatni, azt én sem tudom. Azt gondolom ez egy lassú folyamat és nagyon meg kell küzdeni érte, akár az elismerésért.

Én az „utca emberéhez” akarok szólni, nem pedig egy értelmiségi szűk réteghez, aki magát a szakma zsűrijének vallja.

De, nem is a formaiság a lényeg, hanem a munkásságom üzenetértéke, amivel szerintem tudok hatni az emberekre, megérintem őket. Ebben van az én erőm, úgy látom, s ez az, ami biztos bázist ad nekem.

-Nem gondolsz arra, hogy az „átlagpolgár” elismerésével, ezáltal hírnévszerzéssel lehetőség nyílik az művészeti „krémbe” való bekerülésre?

Nem biztos, hogy én olyan körökbe szeretnék tartozni, ahol engem nem ismernek el vagy nem fogadnak el. Én csak azt szeretném megmutatni, hogy úgy is lehet népszerű valaki, hogy nem áll be az egyetemen végzett művészek sorába, hanem aki önerőből sajátította el a tudást, az is lehet éppoly képzett művész, mint aki papíron az.

Van egy jó adag dac bennem, de csak azért is meg akarom mutatni, hogy amit a felső művészet nem ismer el, az attól még igenis lehet jó és tetszhet az embereknek. Hogy vannak olyanok, akik nem olyan kritikus szemmel látják a művészeti világot, mint ők. Egy olyan szubjektív dologban, mint a művészet ne legyen mérvadó, hogy ők azt mondhassák, hogy te művész vagy, te pedig nem. Én ez ellen küzdök kicsit.

Nekem is mondták már, hogy jól van Esztike ügyes vagy, a családi körnek biztosan tetszeni fognak a rajzaid, de semmi több, aztán tessék, itt vagyunk.

Nézz körül! – fejezete be Vörös Eszter mosolyogva, s valóban körülötte lógtak a falon saját alkotásai, melyeket a megnyitón több, mint 50 ember csodált meg a Béke Hotelben.

 

„Mindig hallgassunk a benső hangra, hogy a külső negatív vélemények ne zavarjanak bele. Ezeknek a semmibevétele viheti előre az alkotó egyént.”      (Vörös Eszter Anna)

 

Szerző: Varga Tibor

 

 

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook Kommentek