„Ez a Nő tudhat valamit” – Interjú Deliné Pőcze Erzsébettel

Mikor még nem mellette ültem, mindig messziről csodáltam a feltűnő, de mégis mindig kiegyensúlyozott hatást keltő kompozíciókat, melyekben megjelent az irodában és arra gondoltam: Ez a Nő tudhat valamit.

Nem csak a ruha és a stílus fogott meg – bár nyilván, mi nők azt bámuljuk meg legelőször a másikon – de a kisugárzás, és az, ahogyan az emberekkel bánik tette tényleg csodálatra méltóvá. Tekinthetjük szerencsés véletlennek, vagy karmikus egyesülésnek azt, hogy végül egymás mellé kerültünk és a gyanúm beigazolódott. Igazi művésszel hozott össze a sors.

DeLine ír, fest, ékszereket és ruhákat tervez, illetve el is készíti őket. Mellékállásban, nyolc órában a főnököm egy multinál. Egyébként tanári és pszichológusi múltat tudhat maga mögött, csak, hogy színesítsem a palettát. Hogy van ideje és energiája, legfőképpen ihlete és kreativitása minderre? Belement, hogy feltegyek neki néhány kérdést munkásságával kapcsolatban.

-Azt már tudom, hogy zseniális verseid vannak – gondolok itt mind a tündérmesék világát idéző műveidre, mind a komolyabb darabokra. Honnan meríted az ihletet?

-A téma a szó legszorosabb értelmében az utcán hever: ugyanúgy tudok ihletet meríteni egy villamoson elcsípett beszélgetésből, egy morcosan induló vasárnap reggelből, mint egy személyes eseményből.

-Egyszerűen csak eszedbe jutnak a rímek és a képek, vagy sokat gondolkodsz rajtuk? Prózát is írsz?  Nem gondolkodtál még rajta, hogy írói kört szervezz, vagy kreatív íráskurzust tarts? 

-A legtöbb vers esetén minimális időbe telik, míg a sorok megszületnek, a sorok sorrendjét csiszolgatom napokig. Néha a rímek már éjszaka kikövetelik maguknak a teret, volt rá példa, hogy fel kellett kelnem miattuk, nehogy a memorizálási hiányosságok miatt elszalasszam az ihletet. Prózával is próbálkoztam, azt azonban szégyenlősen továbbra is a fiók mélyén őrizgetem, egy kivétellel: van egy karácsonyi mesém, azt már többször előadtam. Az írói kör ötlete már megfogalmazódott bennem, a kreatív íráskurzust pedig iskolaújság-szerkesztőségnek hívták, amelyet 5 évig volt szerencsém vezetni az első munkahelyemen.

 

-Mióta foglalkozol ékszerkészítéssel és hol tanultad az alapokat? Milyen anyagokkal dolgozol, hogyan tervezed meg a formákat, választod ki a színeket?

-Az első ékszereket gyerekként, cérnából. Aztán persze bővült a repertoár; az alapok elsajátítása még általános iskolában, technika- illetve háztartástan órán történt, ahol egy rendkívül kreatív tanító nénitől leshettem el a fortélyokat, de a családom minden nőtagja bíbelődött odahaza ilyesmivel.

„Szinte nincs olyan anyag, amit ne próbálnék ki, mostanában a klasszikust a szokatlannal szeretem ötvözni.”

Előszeretettel választok nemes, időtálló dolgokat, mint amilyenek a drágakövek, ásványok, fa vagy kagyló, de textillel is szívesen kísérletezem. A színek kiválasztása vagy esetleges, ösztönös, például ha a vasalásnál egymásra kerül két eltérő színű textília, amelyek kombinációja azonnal megragad, vagy pedig rendkívül tudatos, mivel volt szerencsém Győrben Barabás Laci bácsitól színtant is tanulni, mikor még az Iparművészeti Egyetemi felvételire készültem.

Keresem az organikus formákat a mindennapokban is, amit le lehet fordítani az ékszerek nyelvére, illetve a dinamikus, mozgásra is lehetőséget adó, nem bebetonozott megoldások vonzanak.

-Úgy tudom, esküvői ruhát is terveztél. Csak alkalmakra alkotsz, vagy hétköznapi viseletre alkalmas darabokat is tervezel? Inkább magadnak, vagy mások számára tervezel ruhákat?

-Minden szentnek maga felé hajlik a varrógépe, nálam ez különösen igaz, mivel a leghálásabb modellem én vagyok. Mindig kéznél vagyok, megértően viszonyulok a határidőkhöz, illetve ugyanaz él a fejemben, mint az alkotónak.  Már több, mint egy tucat esküvői ruhát varrtam megrendelésre, jövőre is tele a naptáram, ez a fajta megrendelés egészen más megközelítést igényel. Első alkalommal csak beszélgetek a menyasszonyokkal, megismerve a személyiségüket, hogy valóban hozzájuk illő darabok szülessenek, amelyekben pompáznak majd. Hétköznapi viselettel csak javítás céljából szoktak megkeresni, azt nem szeretem annyira, de a kuncsaftkör kialakítása miatt el szoktam vállalni.

-Elárulod, hogyan van időd és energiád minderre?  Egy magamfajta földi halandó örül, ha egy rövidke interjút be tud iktatni a napirendjébe a nyolc órás munkaidő mellett. 

-Engem az alkotás éltet; ha nem csinálhatom, büntetésként élem meg.

-Amennyire jól értesültem, pszichológiával is foglalkoztál, ennek is köszönhető, hogy ilyen jól kezeled az embereket. Ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezhetem, hogyan befolyásolja ez a skill a kapcsolataidat?

-Jól tudod, van egy viselkedéselemző diplomám, melyet Szegeden szereztem. Nagyon szeretem a humánum sokszínűségét, különösen azt, hogy alakítható, és viszonylag egyszerű mechanizmusokra épül.  Ez a képesítés nem tesz alkalmassá arra, hogy a fejekbe lássak, csupán képes vagyok arra, hogy a legfinomabb jelekből is helyes következtetéseket vonjak le, és megfelelően reagáljak. Az ember mindig azt törekszik erősíteni, amilyen adottsággal már rendelkezik, nálam sincs ez másként, de érdekes megfigyeli, hogy az önismerettel egyenesen arányos a társas kapcsolatok minőségének javulása is.

-Milyen terveid vannak a jövőre nézve a sok kreatív tevékenységgel kapcsolatban?  Merre szeretnél haladni, fejlődni?

-Van a fejemben több kiállítás ötlete, önálló estek, és az újonnan alapított playback társulatommal való fellépések, workshopok. Ha az égiek áldásukat adják rá, akkor semmi sem állíthat meg, és akár még mi ketten is alkotunk valami halhatatlant.

Az egyik kedvenc versem DeLine-tól, csak, hogy teljes legyen a kép:

Hal(l)atlan

Azúr tenger habját ringatja a szellő,

a nagy korallzátonyt ékíti egy sellő.

Fésűkagyló lágyan harap a hajába,

beletörik foga ebbe a kajába.

Mezzoszoprán hangját hallatja a szirén,

és integet közben: -Én vagyok az, Irén!

A legtöbb kis hablány nagy vágya, ha felnő,

legyen grófkisasszony, királylány, vagy delnő.

De a mi szirénünk szerelme egy süllő,

tartsa őket egyben ásó, kapa, s üllő.

Egy célja van csupán az éteri dalnak,

szerezze meg szívét a hidegvérű halnak.

Feladna ő mindent, hogyha amaz kéri,

nem lesz félig ember, azt is megigéri.

-Lemondok vágyáról az erősebb nemnek,

csak téged nevezzelek végre a férjemnek!

Hiába szólt szebben, mint a fülemüle,

nőknek énekéhez nincs a halnak füle…

 

Szerző: Mándoki Eszter

Facebook Kommentek