Csepregi Éva hátrányos helyzetű fiataloknak segít

Látás- és hallássérült, tanulásban akadályozott, gyermekotthonokban és állami gondoskodásban élő gyerekek szabadidős és sportolási lehetőségeinek biztosításáért fogott össze két, több mint 20 éve aktív civil szervezet.

Együttműködési megállapodást kötött a kecskeméti Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány és a Csepregi Éva énekesnő elnökletével működő Fényszóró Kulturális Alapítvány, hogy közösen még hatékonyabban képviselhessék a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok érdekeit. A két szervezet a 2022-es Esély Fesztivál megvalósításán dolgozik először együtt.

A kecskeméti székhelyű Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy a hazai, később pedig a nemzetközi gyermekotthonok számára is sportolási lehetőséget teremtsen. A kezdeti években csak Kecskeméten, majd Bács-Kiskun megyében szervezett és rendezett eseményeket az állami gondoskodásban élő gyermekek számára. Magyarországon mára mintegy 120 olyan intézmény van, ahol már heti rendszerességgel sportolhatnak az érintett gyerekek, és az alapítványnak 18 országgal van működő és állandó kapcsolata. Munkájuknak minden évben kiemelkedő állomása a Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupája, amit tavaly már huszadik alkalommal rendeztek meg Kecskeméten.

A Fényszóró Kulturális Alapítványt 1995-ben hozta létre Dr. Dobos Anna neonatológus orvos, a szervezet elnöke pedig Csepregi Éva énekesnő. Az alapítvány a sérült, halmozottan fogyatékos gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek kulturális életének színvonalasabbá tételéért, az esélyegyenlőségért, az ép és sérült emberek közötti híd felépítéséért dolgozik országszerte.  Csepregi Éva évek óta figyelemmel kíséri az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány munkáját és számos alkalommal lépett fel a Gyermekotthonok Európa Kupája hagyományos megnyitó ünnepségein is. – Rendkívül szimpatikus számomra a kecskeméti alapítvány tevékenysége, és biztos vagyok abban, hogy a jövőben végzett közös munkánk során a két civil szervezet egységben még többet tud majd tenni a gyermekek érdekében- mondta Csepregi Éva énekesnő, a Fényszóró Kulturális Alapítvány elnöke.

Az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány és a Fényszóró Kulturális Alapítvány együttműködési megállapodása értelmében a két szervezet ezentúl közösen dolgozik a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok sorsának jobbá tételén. A két szervezet mostantól sport-, kulturális, élmény- és ismeretterjesztő programok, színházi és zenei események, kézműves foglalkozások, kirándulások, táborozások, valamint lakásotthonok bevonásával a regionális labdarúgó kupák, illetve a hagyományos, kecskeméti Gyermekotthonok Európa Kupája döntő megvalósításában működik együtt.  Első nagyszabású, közös rendezvényük az Esély Fesztivál lesz 2022 nyarán hallás- és látássérült, tanulásban akadályozott és állami gondoskodásban élő gyerekek, fiatalok számára.

-Ez egy esély a gyerekeknek, hogy találkozhassanak egymással, esély arra, hogy egy vidám napot töltsenek el, esély arra, hogy mindenki a maga fogyatékosságához képest megtalálja a labdarúgásban az örömöt. Úgy gondolom, ettől boldogok lesznek, és jókedvvel, lelkesedéssel fogják játszani a labdarúgást. A két szervezet már el is kezdett dolgozni is az idei Esély Fesztivál megvalósításán – mondta Radics Kálmán, az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány elnöke.

Facebook Kommentek