
Az Euronews tudósítója Londonban járt, hogy lássa, hogyan készülnek a britek a királynő búcsúszertartására.
Vasárnap is tömegek álltak sorba Londonban, hogy leróják kegyeletüket II. Erzsébet ravatala előtt. A királynő búcsúszertartása hétfőn lesz a brit fővárosban. „Ő mindig itt volt nekünk. Ezt kell tennem, meg kell köszönnöm neki a szolgálatát,” mondta az egyik sorban álló.
Két brit kislány egyetértett abban, hogy a királynő keményen és sokat dolgozott azért, hogy megvédje az országot, ők erről beszéltek az Euronews tudósítójának. „Ő vezette az országot. Stabil pont volt, miközben a politikusok csak jönnek-mennek,” tette hozzá egy nő.
A politikusok most is jönnek, de ezúttal a hétfői temetésre, a világ minden tájáról. A királynő utolsó útja a Westminster apátságból indul, és a Wellington-diadalív érintésével Windsorban fejeződik be, ahol végső nyughelye lesz. Az eseményre néhányan már napokkal korábban megérkeztek, hogy helyet biztosítsanak maguknak.
(EuroNews/ YouTube)