Gerendás Nóra kapta idén a Krisztina-díjat

Számomra a legkomfortosabb közeg mindig is a háttérben a “színfalak mögött volt” – mondja az idei Krisztina-díjas Gerendás Nóra, Gerendás Péter dalszerző, előadóművész felesége.

Nóra 22 éves volt, amikor Péterrel megismerkedett. Már az első pillanatban érezte, hogy Péter egy különleges, jó ember. Zeneileg is valami egészen új élményt kapott tőle, mert minden dallamában és dalszövegében ott volt az EMBER. Az első találkozásuktól kezdve csak a péntek estéket várta, hogy újra láthassa, hallhassa őt a Kassai Klubban. „Imádtam, hogy viccet csinál magából, hogy egyik pillanatban egy komoly öregember bölcsességével beszél, másik pillanatban meg olyan, mint egy huncut vicces kölyök.”

Nóra és Péter idén nyáron ünnepelték a 24. házassági évfordulójukat, de igazából az első randevú óta együtt élnek, azaz 27 éve.  Akkor Péter már 3 gyermekes édesapa volt. Első közös gyermekük Dani, a házasságkötésük utáni évben született.

„Úgy éltünk, mint a hippik, boldogan, szabadon, szerelmesen. Minden koncertjére elkísértük őt, élveztük, hogy család vagyunk és akartuk, hogy újra átéljük a gyermekáldás csodáját. Hat csodálatos gyermekünk született, de csak az eszünk húzta meg a határvonalat, a szívünk nem.”

Nóra számára különleges ajándék, hogy Péter nem csupán jó ember, és jó apa, hanem csodálatos művész is, így nap mint nap átélheti a dalok születésének folyamatát. Mindig Ő az első, akinek megmutatja az elkészült műveket. A művésznek 17 lemeze jelent meg eddig, de rengeteg dala van még a fiók mélyén. „Hálás vagyok a sorsnak, hogy a társa lehetek mindenben, és hálás magunknak, hogy létrehoztunk ennyi csodálatos gyermeket. Mindegyikük különleges, érzékeny, és a művészi vénájuk is már egészen korán megmutatkozott.” 

Dani (23) már 4 évesen dobolt, 8 éves kora óta színpadon áll. De nemcsak nagyszerű dobos (The Biebers, Margaret Island, Follow the Flow…),   ő is alkotó ember. Dalokat és szövegeket ír, és készül az első lemezének kiadására, amelyen minden hangszeren ő játszik.

Hanna 21 éves, a fő hangszere a zongora, de fuvolázik és harmonikázik és mellette énekelni tanul. Ő is keresett zenész és a környezete nagyon szereti. Érzékeny ember, aki figyel másokra, észreveszi az apró részleteket. „2015-ben nehéz időszak volt számunkra, Péter hónapokig egy hajón zenélt, mi pedig kimentünk a gyerekekkel a Keletibe, a menekülteknek segíteni.  Mikor hazaértünk, Hanna zokogásban tört ki, mélyen megérintette őt az élmény, hiszen ugyanolyan embereket látott ott, mint mi vagyunk.”

 Robi 20 éves lesz idén, ő is a zenében tudja kifejezni magát. Őt az elektronikus zene és hangmérnöki munka teszi boldoggá. Folyamatosan tanul, hogy tökéletesítse tudását, nagyon kritikus önmagához.

Ruben 18 éves, a Bartók Konziban jazz-basszusgitár szakon tanul, de évek óta ő is rendszeresen koncertezik és szintén több hangszeren játszik. Több zenekarban is látni őt, van amelyikben dobosként, és van, ahol gitárosként játszik.

Róza 15 évses Szépen fotózik, ő egy művészeti gimnáziumban tanul fotó szakon. Különleges látásmódja már korán megmutatkozott, ő is egy figyelmes, érzékeny ember, aki szívesen segít másokon. Imádja az idős embereket, mindenkivel szívesen beszélget és mindenkihez van pár kedves szava.

Flóra a legkisebb gyermekük, ő 12 éves, sok minden érdekli, nyitott a világ felé. Ő is tanult zenélni, de valószínűleg más vonalon fogja megtalálni azt, ami boldogságot okoz neki.

 

Péter nagyobb gyermekei:

Dávid 37 éves, kreatív és művészi vénája sikeressé teszi őt a munkájában. Néha koncertezik, énekel és gitározik, de a filmezés és a műsorkészítés világa áll hozzá a legközelebb.

Vera 33 éves, ő is kreatív, művészi álmait fodrászként valósítja meg. Egy kedves, szerény lány.

Mirko 27 éves az édesanyja szerb, így ő fordítóként és tolmácsként is dolgozott, ugyanakkor színész és rendezőként is kipróbálta magát, most pedig énekesi karrierbe kezdett.

Imádjuk azokat a különleges alkalmakat, amikor az összes Gerendás gyerek körbe üli a családi asztalt”.   Nóra életét az anyaság töltötte ki az elmúlt 23 évben. „Imádtam és imádom minden pillanatát, számomra ez volt a karrier.”  Hat gyermekes édesanyaként volt sofőr, házvezetőnő, szakács, cukrász, takarítónő, óvónő és korrepetáló tanár. De sokoldalúsága itt nem áll meg. De ért a kertészkedéshez, duguláselhárításhoz, villanyszereléshez, és a művészcsalád életében elengedhetetlen manageri feladatokhoz is.

„Mostanában gyakran nézünk régi családi videókat és azt érzem, hogy fantasztikus életem/életünk volt és van. Peti átadta a zenélés örömét a gyermekeinknek, alázatra és szorgalomra tanította őket. Én anyaként és feleségként mindig arra törekedtem, hogy jelen legyek a családom életében, figyeljek rájuk, és mindig ott legyek, amikor szükségük van rám.’

Gerendás Nóra számára megtisztelő, hogy idén ő kapta a Krisztina-díjat. „Sajnos, nem ismertem Krisztinát közelebbről, csak párszor találkoztunk, de mindig éreztem a lényéből áradó jóságot, szerénységet és bölcsességet. Biztosan jó barátok lettünk volna, ha a sors több időt hagy neki.” De örömmel tölti el, hogy Krisztina által Gyémánt László is megismerte a boldogság titkát, és csodálatos, hogy emlékét méltón őrzi ez a díj.

A művész elmondása szerint Nóra minden dalában jelen van.

 

“A hajnal lovag bíbor lovon jár

résnyire az ablak a fény csordogál

egy lépés volt a bánat, de elballagott

egy cseppnyi félelmet mégis itt hagyott

 

Voltam egy céltalan félember

tűzfalra Riviérát miért fessek fel

A múltam nem volt több egy kiszáradt tónál

De a parton aznap arra jártál

 

Ma tőled lett szép napom

És szükség volt Rád nagyon

Ma csillagot szórtál az égre

s a Holdat hoztad le

 

Csak üresen bámultam magam elé

fáztam, de nem fordultam a Nap felé

ha nem érdekel semmi, semmi nem fáj

De mégis az ajtón bekopogtál

 

Csak feküdtem az ágyon néztem a plafont

az ember, ha csak fekszik nem kaphat pofont

aludni egy álmot míg a Föld körbejár

Várni, hogy valamikor bekopogjál”

 

Az interjút készítette és szerkesztette: Ámon Betti

Facebook Kommentek