Gasztrofilmek a Müpában – Az élet értelme

Fotó: Müpa

Ezek megbolondultak! És ha ők mégsem, akkor mindenki más. 1969-ben Nagy-Britanniában alakult meg a Monty Python-csoport, amely a televízióban 1974-ig negyvenöt folytatásban tette közzé szatirikus jeleneteit.

Gyilkos, ironikus és önironikus szemléletükkel iskolát, sőt kultuszt teremtettek. Öt brit író-színész és egy Amerikából érkezett animációs filmes képes volt arra, hogy vérfagyasztó gúnyrajzot készítsen média megszállta koráról úgy, hogy azon még a kifigurázottak is nevessenek. (Bár nem olyan harsányan, mint a közönség.) Aztán lassan filmeket is kezdtek forgatni (Gyalog galopp, Brian élete). Utolsó nagy közös filmjük volt Az élet értelme, amely ha a végső kérdésre – tényleg, mi az értelme? – nem is adja meg a választ, de huszonnégy fejezetben/szkeccsben számba veszi az élet végtelenül bizarr vetületeit a születéstől a halálig. Benne a gasztronómia gyomorforgató mélységeivel.

Ebben az őrületben van rendszer, mégis csak annak ajánlható, aki hajlandó olykor felülkerekedni az alapigazságnak tekintett hazugságokon, képes kikapcsolni a rábeszélőgépet, amely napi 1440 percben próbálja elhitetni velünk, hogy mások érdekei a mi érdekeink. Aki pedig érzékeny a brutalitás finomságaira, észre fogja venni, hogy az egyes fejezetek műfajparódiák a tudományos ismeretterjesztéstől a musicalig.

Időpont és helyszín:  Müpa/november 5. hétfő 19:00 — 23:00

Facebook Kommentek