Egyre több a női dalszerző

Foto: Pexels

A 2018-ban regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb – derült ki az Artisjus nőnap alkalmából közzétett statisztikáiból. A nemek közti egyenlőtlenség a zeneipar globális kihívása.

Bár a KSH adatai szerint a felsőfokú végzettségű nők Magyarországon jelentős többséget képviselnek a művészetek területén (62%), a hazai dalszerzők csupán 20 százaléka nő. Kevésnek tűnhet, pedig valójában látványos a növekedés: a szövegíró és zeneszerző nők aránya hazánkban 2015-ben 16, míg 2005 előtt mindössze 5 százalék volt. Az elmúlt évekre jellemző 20 százalékos aránnyal Magyarország a női dalszerzők arányát tekintve felzárkózott az európai átlaghoz – áll közleményben.

A nemek közötti egyenlőtlenség a globális zenei világ egyik nagy kihívása. Az elmúlt években számos nemzetközi kezdeményezés törekszik javítani a statisztikákon. Tavaly indult el a zeneiparban dolgozó nőket összefogó globális adatbázis, és a női esélyegyenlőségért küzd az Artisjust is a tagjai között tudó európai jogkezelők egyesületének Women CISAC elnevezésű programja is.

A dalszöveg a favorit

Az elmúlt négy évben mintegy ezer új szövegíró és zeneszerző nő regisztrált az Artisjusnál. A statisztikák szerint ők inkább a szövegírásban aktívak, ugyanis a 2018-ban regisztrált női alkotók 43 százaléka kimondottan dalszövegíró. Közel egyharmaduk zenét is ír a szövegek mellett, míg másik egyharmaduk kizárólag zeneszerző. Ezt támasztja alá a Dal című televízióműsor idei évada is, ahol nyolc olyan szerzemény is bekerült a legjobb 30 közé, amelynek szövegét nő írta.

 

Vezet a pop

A 2018-ban született új magyar zeneszámok 16 százalékának volt női alkotója (is). A szerzői egyesület azt is felmérte*, hogy a tavaly született új szerzemények esetében mely műfajokban voltak különösen aktívak a nők. Az általuk írt zenék 30 százaléka pop dal, de több száz rock/metál számot is bejegyeztek (12%) – valamint az alternatív (12%), a klasszikus, instrumentális (12%) és az electro/dance (10%) stílusokban is aktívak voltak. Az adatok szerint a hiphopban kevés nő alkot: a szerzemények mindössze 2 százaléka sorolható ebbe a műfajba.

Aktív fiatalok

Az Artisjusnál tavaly regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 év alatti, mintegy 13 százalékuk pedig 20 évesnél is fiatalabb alkotó. A legalább egy női szerzővel bíró zeneművek egyharmadát a 30 évnél fiatalabbak írták 2018-ban.

Facebook Kommentek