Átadták a Törőcsik Mari-ösztöndíjakat Budapesten

Fotó: Facebook

Messaoudi Emina és Kurely László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói részesültek idén Törőcsik Mari-ösztöndíjban.

Két olyan fiatallal állhatunk szemben, akik megtalálták, miben tehetségesek, és tudják hová tartanak – fogalmazott Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára. Hatalmas önbizalmat, felhajtóerőt jelenthet annak fel- és elismerése, hogy valakiben ott van a képesség mások inspirálására. A művészeteknek olyan mértékű ereje van az ember kiteljesedésére, amelyet semmi máshoz nem lehet hasonlítani, és ami nélkül az ember élete sokkal szegényesebb lenne.

A magyar alkotások által elnyert Oscar-díjak is jelzik, hogy Magyarország szín- és filmművészeti sikerekben bővelkedő korszakot él, mindehhez reményeik szerint hozzájárulhat a Törőcsik Mari-ösztöndíj is.

A pályázat útján elnyerhető ösztöndíj célja a színművészeti tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése. A 2016/2017-es tanévre hat pályázat érkezett, a nyertesekről szakmai kuratórium döntött. Az ösztöndíj összege havi 100 ezer forint.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművésznő nevét viselő ösztöndíj megalapítását 2015-ben, Törőcsik Mari 80. születésnapján jelentették be, és első alkalommal tavaly ítélték oda két tehetséges színészhallgatónak.

 

 

Forrás: MTI

Facebook Kommentek