Armel Opera Festival 2019

Az Armel Opera Festival 12 évvel ezelőtti alapításakor merész feladatra vállalkozott.  Célja egy olyan operaritkaságokat és legfőképp kortárs műveket bemutató nemzetközi operaesemény létrehozása volt, amelyben ötvözni tud egy – szintén nemzetközi – tehetségkutató versenyt operaénekesek számára.

A fesztivál idén is öt produkcióval várta a kalandvágyó opera- és színházrajongókat Izlandról, Belgiumból, Ecuadorból és Magyarországról július 2. és július 6. között Budapesten a Müpába és Bécsben a MuTh Színházba.

Ahogy minden évben, idén is nemzetközi zsűri figyelte és értékelte a bemutatott előadásokat, valamint a versenyszerepekben fellépő operaénekesek előadói teljesítményét.

A döntés ismét nehéz feladatot rótt a zsűrire, hiszen szerepeket/alakításokat épp úgy nehéz összemérni, ahogy a legkülönfélébb kortárs és klasszikus  különlegességeket is. A nyitóelődás július 2-án az Izlandi Operaház produkciója, Daníel Bjarnason: Brothers című kortárs operája volt Kasper Holten rendezésében a MÜPA Fesztiválszínházban.

A második napon a Muziktheater Transparant (Belgium) produkcióját,  Janáček – Ivo van Hove – Annelies Van Parys: Egy eltűnt férfi naplója című előadást láthatta a közönség Ivo van Hove rendezésében a Müpában.

A harmadik és negyedik napon Bécsben két magyar produkciót mutatott be az Armel: Szabó Máté rendezésében egy izgalmas Figaró házassága előadást a Győri Nemzeti Színház Szimfonikus Zenekarának kíséretében, Medveczky Ádám vezényletével,  a negyedik estén  pedig Dargay Marcell-Horváth Csaba:  El valahová című előadásának ősbemutatóját láthatta a MuTh Színház közönsége a Forte Társulat művészeinek közreműködésével, Horváth Csaba rendezésében.

A zárónapon, július 6-án a MÜPÁban  egy távoli ország társulatának előadásában Mozart remekműve, a Don Giovanni került bemutatásra  Alföldi Róbert formabontó rendezésében. Az előadást az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány és az Armel Opera Festival koprodukciója.  A budapesti előadáson a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényelte.  Ebben a darabban mutatkozott be  az a három kitűnő énekes, akik a múlt évben az Armel Operaversenyen kapták meg a  szerepeiket. KATHARINE DAIN – Donna Anna, RICARDO PANELA – Leporello, MARK VAN ARSDALE – Don Ottavio.

 

LEGJOBB PRODUKCIÓ

Janáček – Ivo van Hove – Annelies Van Parys: Egy eltűnt férfi naplója

Muziktheater Transparant (Belgium)

Rendező: Ivo van Hove

 A díjat Henry Little, a zsűri elnöke adta át.

 

LEGJOBB ELŐADÓ 

RICARDO PANELA – Leporello

Mozart: Don Giovanni

A MusArtEH (Ecuador) és az Armel Opera Festival közös produkciója

Rendező: Alföldi Róbert

A díjat a London Mozart Players igazgatója, Julia Desbruslais  adta át.

 

ARTE KÖZÖNSÉGDÍJ

Az ARTE Concert csatornán leadott szavazatok alapján

 Mozart: Don Giovanni

Rendező: Alföldi Róbert

 A díjat  Bernard Faivre D’Arcier adta át.

 

 KÜLÖNDÍJ:

a Mozart: Don Giovanni című előadás létrehozásáért az opera műfajának népszerűsítéséért Ecuadorban. Ennek a vállalásnak történelmi jelentőségét ismerte el a díjjal a zsűri. A díjat Xavier Rivadeneira, az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány elnöke vette át a zsűri elnökétől.

 

 

 

 

 

 

 

Facebook Kommentek