A modern angol próza és lélektani regény egyik megteremtőjeként is ismert Virginia Woolf a 20. század egyik legnagyobb hatású irodalmi alkotója, aki bár sikeres írói karriert tudhat maga mögött, az életében elszenvedett traumákat sosem tudta feldolgozni.
Virginia Woolf édesanyjával 1884-ben (Forrás: Wikipédia)
Adelina Virginia Stephen néven született Londonban, 1882. január 25-én. Az irodalom már kiskorától fogva az élete részét képezte, hiszen édesapja, Sir Leslie Stephen korának egyik legismertebb filozófusa és irodalmára volt, édesanyja pedig egy híres könyvkiadó leszármazottja, a prerafaeliták kedvelt modellje.
Az ambíciózus lány beiratkozott a King’s College-ba, ahol olyan művészekkel ismerkedett meg, mint az író-kritikus Lytton Strachey, a kritikus Clive Bell, Saxon Sidney-Turner, a skót festő Duncan Grant és későbbi férje, Leonard Woolf.
Első regénye, az 1915-ben kiadott The Voyage Out különlegességét az adja, hogy ez az egyetlen olyan Woolf-mű, amelyben a csók nő és férfi között csattan el.
Megalapították a Bloomsbury-kört, mellyel létrehozták a radikális értelmiségi elit egyik legnagyobb hatású csoportját. A társaság egészen az 1930-as évek közepéig működött. Ekkor már Virginiának is jelentek meg publikációi, ám ezek még nem voltak olyan sikeresek, mint későbbi munkái.
A művészi eszmék hirdetése mellett a kör tagjai nem riadtak vissza a botrányoktól sem, számos pletyka keringett például az ópiumos orgiáikról és polgárpukkasztó tréfáikról. Leghíresebb akciójuk, az úgynevezett Dreadnought hoax során egyenesen az angol flottát szólították fel, hogy álljanak készen néhány észak-afrikai herceg fogadására.
1936-ban Virginia naplójában előrevetítette azt a bombatámadást, amely megpecsételte a sorsát. „Közel vannak újra az ágyúk személyes életünkhöz. Pontosan hallom őket”– írta. Négy évvel később bombatalálat érte a Woolf család londoni lakását, valamint rodmelli birtokának kertjét.
Ezt a stresszt az írónő gyenge idegrendszere már nem bírta, viselkedése egyre furcsábbá vált. 1941. március 28-án kisétált a birtok közelében lévő Ouse folyó partjára, telepakolta kövekkel a zsebeit és besétált a vízbe. Holttestét csak április 18-án találták meg, a kert egyik fája alá temették. Férjétől öngyilkossága előtt érzelmes levélben búcsúzott el, azt írta benne: „Mindenem voltál, mindent megtaláltam benned… ha bárki megmenthetett volna, csak te lettél volna az, senki más.”
