Újragondolt kanapé

Fotó: tetoalatt.blogspot.hu

A tetőalatt.blogspot.hu bloggere nagy fába vágta a fejszéjét. Drab Melinda cikke.

Már régebben elhatároztam, hogy amint kellő erőt és bátorságot összeszedek, valamit kezdek a kis sarokkanapéval. Mióta megvettem eltelt közel tíz év, és korábban nem is rendeltetésszerűen használtam, mivel csak átmenetileg javasolt rajta aludni (pár vendégéjszaka évente), bizony előfordult, hogy napokig-hetekig(!) azon aludtam. Nagyon sok órát eltöltöttem azzal, hogy kanapékat nézegettem a neten, vagy egész szobákat, berendezéseket, hogy mi illik ide, és hogyan lehetne nálam is kialakítani azt, ami már régóta a szívem vágya. Miután eldöntöttem, hogy újjávarázsolom, és teljes ráncfelvarrást viszek rajta végig, a kis mocsok azonnal el kezdett nyomni, bárhogyan feküdtem, fészkelődtem rajta, sehogyan sem volt kényelmes, pedig addig szuperül bekuckóztam rajta a tv elé…


Meg sem fordult a fejemben, hogy új kanapét vásároljak, ennek több oka is volt. Az enyémnek valójában sem szerkezetileg, sem a szövetében nem volt semmi hiba, – leszámítva egy kis körömlakk foltot egy amúgy sem látható helyen. Mérete is megfelelt, egy kisebb méretű nappaliban – egyébként nagyobbakban is – oda kell figyelni a tér adta lehetőségekre, és a szoba arányaihoz mérten kell választani a bútorokat. Ez azt jelenti, hogy ne úgy vásároljunk kanapét, hogy „na ez még befér, vegyük inkább a nagyobbat”. E szempont tekintetében is tökéletes volt. Ami viszont zavart, az a következő volt: a párnái. Utáltam őket, és ha visszaemlékszem, már az elején ilyen vaskos, nagyon kövérre kitömött alakok voltak, amelyeket szépen ki lehetett szó szerint „pofozni”, jó sokat ütögettem minden egyes alkalommal, ha szépen meg akartam őket igazítani. A másik dolog ami zavart,hogy egy helyen nagyon „ki volt ülve” és jól bele lehetett süppedni, mert a benne lévő szivacs elveszítette a rugalmasságát és a tömegét is.
Mit lehet ilyenkor tenni?
1. megoldás: új kanapét lehet venni.
2. megoldás: kezdeni kell valamit a régivel.
Facebook Kommentek