Raktározz okosan – üzletet nyitok, segítség!

A fotó illusztráció! / Pixabay

Amikor megfontoltan, vagy hirtelen felindulásból vállalkozóvá válunk, nem is tudjuk az első időkben, hogy mibe is kezdtünk. 

Anna egy éve nyitotta meg kávézóját. Picike, aranyos de azzal nem számolt, hogy a raktározás bizony problémás lesz. Ugyanis kicsi kávézóhoz, még kisebb raktér járt. Bizonyos dolgokat pedig, nincs mese, be kell spejzolni. Emellett még egy webshopba is beszállt, na és ekkor jöttek végképp a problémák. Fogalma nem volt róla, hogy mi lesz a megoldás.

Aztán Petra barátnője mondta meg a tutit, amikor egyik délután kocsiba ültek és elindultak raktárnézőbe.

“Budapesten van pár raktározási lehetőség, de fontos volt, hogy akár az esti órákban tudjak a dobozokhoz férni.”

“Persze Petra segítsége nélkül nem ment volna. Sokat keresgéltünk, de már nyugodt vagyok egy ideje és nagyon örülök, hogy ráleltem az Euro Mini Storage-ra. Sok helyen problémás volt 5 óra után a raktár megközelítése, itt azonban a kártya segítségével bármikor bejutok a kívánt termékekért. Sok a törékeny holmi, de eddig nem volt törés, sem egyéb probléma. Az ott dolgozók nagyon kedvesek, segítőkészek, még a pakolásban is tudtak segíteni adni. Nem vagyok egy nagy költözködő, és bizony az sem mindegy, hogy csoportosítom a raktározott dolgaimat, na ebben például nagyszerű tanácsokat kaptam tőlük” – mondta.

A raktározás Budapest belvárosához közel eső részein nehezen elérhető szolgáltatás. A cég igyekezett a kapacitást is úgy elosztani, hogy a lehető legpraktikusabban használják ki a rendelkezésre álló raktárhelyiségeket. Épületük legkülönfélébb igények kiszolgálására alkalmas, a raktárbérlés Budapest területén nem jelent problémát extrém igények felmerülése esetén sem, mivel különböző méretű és beosztású kiadó raktár helyiségek kerültek kialakításra.

 

(X)

Facebook Kommentek