Raktározz okosan – új év, új élet

Mint minden év elején sokan fontos döntéseket hozunk. Van, aki egészségesebben akar élni, okosabban tervezni az életét,  és vannak, akik mernek nagyot álmodni és a beosztott létből a vállalkozói szférában képzelik el a jövőjüket.

Kata és Tamás is sikeres újrakezdőként képzelik el a jövőjüket. Amikor 6 év külföldi munka után úgy döntöttek, hogy hazatérnek, és saját vállalkozásba kezdenek, sok mindent át kellett gondolniuk.  Fel kellett számolniuk a londoni három szobás lakást és egyelőre itthon, Kata kis garzonjába költöztek.

Kata: Felmerült a kérdés, hogy hova kerüljenek az egyelőre felesleges bútorok, a könyvekkel teli dobozok. A terv szerint édesapám garázsában lett volna hely, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy nem igen férünk el ott sem. Gyorsan kellett dönteni, mert nem volt időnk vacakolni. Az internetet böngészve olvastunk az  Euroministorage ajánlott lehetőségekről és bár az elején óckodtunk az idegen helyen való tárolástól, nagyon elégedettek vagyunk.

Tamás: Mivel sok szakkönyvet, dokumentumot is el kellett helyeznünk, amire időközben folyamatosan szükségünk van, tartottunk attól, hogy nem sikerül mindig bejutnunk a holmikért – ugyanis sok helyen előre be kell jelentkezni – , valamint aggódtunk az értékeinkért is.

Az első találkozás után azonban megnyugodtunk. Mivel egyéni füst- és betörés érzékelő van minden raktárhelyiségben és a hét minden napján 24 órában hozzáférhető, nem volt kérdés, hogy ez és itt lesz a nekünk való raktározási mód. Mivel a cégnél székhelyszolgáltatásra is lehetőség van, úgy döntöttünk, hogy az új vállalkozásnál ezt is igénybe vennénk.

Kata: És persze ne felejtsük el az emberi tényezőt sem. A csomagolásnál és a szállításnál is nagyon sok segítséget kaptunk a cég munkatársaitól. Örülök, hogy így döntöttünk, és hogy hosszú távon megoldódott a problémánk.

 

További információ: www.euroministorage.hu

 

(X)

 

 

Facebook Kommentek