Ó, azok a tévedhetetlen férfiak!

Azok a férfiak, akikben magasabb a tesztoszteronszint, hajlamosabbak ösztönből dönteni, és azt képzelni, hogy mindig nekik van igazuk, anélkül, hogy racionálisan átgondolnák a helyzetet.

A Psychological Scinece című lapban közzétett kutatás során 243 férfit kísértek figyelemmel, akik egy része tesztoszteronos gélt kapott, másik része placebót tartalmazó gélt, majd mindannyiukkal kitöltettek egy tesztet, melyben különféle készségeiket – kognitív képességeket, motivációs szintet, alapvető matematikai készségeket – mértek. A résztvevők nem voltak időben megkötve a válaszadás terén, a helyes megoldásokért pedig pénzjutalmat kaptak. Az eredmények azt mutatták, hogy az a csoport, amely tesztoszteront kapott, nagyjából 20 százalékkal kevesebb pontot ért el, mint a másik csoport, ráadásul a helytelen válaszokat sokkal gyorsabban adták meg, a helyeseket pedig lassabban.

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a tesztoszteron fontos szerepet játszik a kockázatvállalásban, és azok a férfiak, akikben több termelődik, gyakrabban élnek házasságon kívüli szexuális életet. Egyes kutatások még a felnőttkori bűnözés és a tesztoszteron között is összefüggést mutattak ki. A kutatást vezető Colin Camarer, a Caltech szakembere szerint a tesztoszteron az önbizalmat növeli meg, így hatására az ember hajlamos arra, hogy azt higgye, mindig igaza van.

Mivel a tesztoszterontermelődés a kor előrehaladtával csökken, az idősebb férfiaknak gyakran írják fel ezt a hormont elsősorban a szexuális teljesítőképességük javítása céljából, de a szakemberek szerint érdemes lenne elgondolkozni rajta, hogy vajon a lehetséges mellékhatások fényében is megéri-e alkalmazni ezt a hormonpótló eljárást?

Facebook Kommentek