Nem találják a nők a helyüket a feminizmusban

Több francia nő, köztük Catherine Deneuve is aláríta azt a nyílt levelet, mely véleményt formál a szexuális túlkapásokról szóló vitában.

Meg kell hagyni a férfiaknak az ostromlás szabadásgát – áll a levélben, ami többek között amellett is kiáll, hogy a férfiak elleni feljelentéskampány csak az erkölcscsőszök és a vallási szélsőségesek kezére játszik.

Az aláírók egyetértenek azzal, hogy a Weinstein-ügynek ki kellett derülnie, hogy kiderüljön, hogy egyes férfiak miként használják ki hatalmukat, de az aláírók úgy vélik, hogy az ügy túl messzire ment.

„Megbüntetnek férfiakat, arra kényszerítik őket, hogy felmondjanak, holott egyetlen vétkük, hogy megérintettek egy térdet vagy megpróbáltak csókot lopni” – áll a szövegben.

A levélből további idézeteket is kiemelünk miszerint:

„Az, hogy a férfiakat vágóhídra küldik ahelyett, hogy a nőket segítenék abban, hogy önállóbban legyenek, a szexuális szabadság ellenségeit segíti”

„Nőként nem találjuk helyünket ebben a feminizmusban, amely túlmutat a hatalom kihasználásának leleplezésén, és táplálja a férfiakkal és a szexualitással szembeni gyűlöletet”

 

Forrás: MTI/VKN

Facebook Kommentek