„Mindig hangsúlyozzuk, hogy egy hajóban evezünk, közös a cél”

A cégvezetők és a -tulajdonosok egyre inkább felismerik, hogy a belső ellenőrzéssel költségeket lehet megtakarítani, eredményesebbé lehet tenni a cég működését, kontroll funkciókat lehet kialakítani, és az esetleges csalások kockázata is minimalizálható.

A Perfect Answer is főként ezzel a tevékenységgel foglalkozik. A cég a piaci igényeknek megfelelő, magas minőségű belső ellenőrzési (internal audit), vállalat átvilágítási és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt meglévő és leendő ügyfelei számára. A társaság ügyvezetőjével és tulajdonosával, Foga Andrással beszélgettünk.

– A Perfect Answer egy gyorsan növekvő felkészült és fiatalos csapat. Az üzleti élet számtalan szereplőjének tudunk hatékonyt megoldásokat kínálni a belső ellenőrzés és az üzleti tanácsadás területein. Különböző méretű, vagy iparághoz tartozó vállalatnak segítettünk már a szolgáltatásainkkal. Igyekszünk a lehető legrugalmasabb módon együttműködni az ügyfeleinkkel, és nagy hangsúlyt fektetünk az egyedi megoldásokra, illetve a problémakezelésre.

– Milyen típusú cégek keresik önöket?

– A mikrovállalkozások jellemzően kevesebb esetben keresik a belső ellenőrzési tevékenységet. Bár előfordulhat olyan helyzet, amikor náluk is szükség lehet erre a szolgáltatásra. A kis- és középvállalkozások esetében már fontos szerephez jutunk: számos, – sőt szerencsére, – egyre több olyan vállalkozás van, amely felismeri, hogy a mi munkánkkal eredményesebbek, hatékonyabbak lehetnek. A nagyvállalatok terén viszont teljesen egyértelmű a helyzet, ők nem nélkülözhetik a belső ellenőrzési szolgáltatásokat. Ügyfeleink jelentős része közülük kerül ki.

– Hogyan kell elképzelni a Perfect Answer és az ügyfelei közötti együttműködést?

– Egyrészt vannak folyamatos szerződések, amelyeknél éves szinten gondolkodunk. Ebben az esetben a bennünket megkereső társasággal együttműködve, kockázatalapúan tervezzük meg az egész éves munkát. Az összes szakterületet bevonva áttekintjük a folyamatokat, és lehetőséget hagyunk az esetleges rendkívüli kéréseknek is.

Egy átgondolt stratégia mentén haladva kidolgozzuk a főbb lépéseket és segítünk abban, hogy az egyes intézkedések hogyan és milyen formában valósuljanak meg. Sok olyan megállapításunk van, ami tanácsadó jellegű, vagy éppen folyamatjavító. Mi mindig a vállalat jövőjét szem előtt tartva dolgozunk. Az ad hoc megkeresések esetében általában egy adott problémára szerződünk. Hogy azt mennyi idő alatt tudjuk feltárni és megoldási javaslatot nyújtani, nagyban függ a társaság hozzáállásától és attól is, hogy miről van szó.

Egy biztos: nálunk mindig az ügyfél az első és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy megoldjuk a problémáját és javítsuk a működést. Ami másoktól megkülönböztet minket, az éppen az, hogy nem csak feltárjuk a problémát és megoldási javaslatot nyújtunk, hanem nyomon is követjük a megoldás megvalósulásáig – és erről is beszámolunk. Ez láthatóan fontos az ügyfelek számára, amit nagyra értékelnek.

– A cég munkavállalói hogy állnak az önök munkájához? Nem félnek?

– Dehogynem (nevet). Nagyon sok sztori fordult már elő ezzel kapcsolatban. A tulajdonosok, illetve a menedzsment esetében jellemzően nincs probléma, hiszen ők a megbízók, azonban a munkavállalók először megrettennek. Azt hiszik, hogy a személyes anyagaikban fogunk keresgélni vagy az internetes szokásaikat fogjuk figyelni. Erről természetesen szó sincs.

Azt fontos megérteni a munkavállalóknak, hogy mi nem a kötelező rossz vagyunk, hanem a munkájukat támogatjuk, mert közös a cél, közös az érdek. A vállalaton belüli költségek csökkentése, az eredményesebb működés az ő érdekeiket is szolgálja, hiszen a munkahelyükről van szó.

– Most viszont beszéljünk az üzleti tanácsadásról.

– Olyan támogatást nyújtunk a cégtulajdonosoknak, a vezetőknek és a menedzsmentnek, amelynek köszönhetően még hatékonyabban és optimálisabban tudják működtetni az adott szervezetet. Végső soron egy végterméket gyártunk vagy konkrét megoldást nyújtunk az ügyfeleinknek azt követően, hogy megértjük a céljaikat és motivációikat.

A Perfect Answer többek között olyan üzleti kérdésekben nyújt támogatást ügyfeleinek, mint a folyamatoptimalizálás és a folyamatmenedzsment, a működési hatékonyság növelése, vagy a vállalatátszervezés támogatása. A szolgáltatások között szerepel a kockázatfelmérés, kockázatelemzés is, ahogyan a projektmenedzsment és a változáskezelés és változásmenedzsment is. Egyre nagyobb szerepet kap a munkánk során a komplex HR tanácsadás, illetve a GDPR tervezés és megvalósítás. Olyan esetek is előfordulhatnak, amikor egy konkrét folyamatot, szabályzatot segítünk javítani vagy adott esetben kialakítani, többek között: beszerzés, leltározás, könyvelés, iratkezelés és kontrolling.

– Győzködni kell a cégeket?

– A lehetőségeinkhez képest aktív marketing tevékenységet folytatunk, de az ügyfeleink legnagyobb része ajánlás útján kerül velünk kapcsolatba, ami véleményem szerint a legjobb visszajelzés. A vezető, vagy tulajdonos számára előnyös helyzet, ha egy szakértő csapat friss és külső szemmel, fejlett módszertanok felhasználásával segít nekik fejlődni, csökkenti a költségeiket és növeli az eredményességüket. Hiszek abban, hogy ennek komoly létjogosultsága van a piacon.

– Egy konkrét terület érdekelne, ami manapság felkapott és ez a HR.

– Elég gyakoriak erről a területről a megkeresések. Többek között a belépési folyamat kontrollálásában, vagy akár a munkaügyi dokumentumok kezelésében tudunk segíteni.

A HR folyamatokat vizsgálva a legkockázatosabb terület a kilépési folyamat. Ebben az esetben történik a munka átadása, illetve ekkor szivároghatnak ki értékes információk és adatok. Itt nagyon oda kell figyelni a kiléptetett kolléga jogosultságaira, gondolok például az IT, vagy aláírási jogosultságokra.

– A cégvezetők általában azt szeretnék tudni, hogy hol szivárog ki a pénz.

– Igen, szinte minden céget, tulajdonost és cégvezetőt ez érdekel a legjobban, ez az én tapasztalatom is. Ebben pedig támogatjuk és segítjük őket. Az esetleges kockázatokat feltárjuk, illetve a lehetséges réseket „bezárjuk”. Nyilván ezt 100 százalékban soha nem lehet megvalósítani, de a vesztességet okozó szituációk esélyét minimalizáljuk, az összeférhetetlen helyzeteket pedig kiszűrjük. Rávilágítunk a tévesen, hibásan megkötött szerződésekre, az IT audit funkciónk segítségével pedig többek között az adatszivárgást is meg tudjuk előzni.

A tevékenységi köreink között van a leltározási, a készletezési, vagy például a selejtarány kezelési folyamatok ellenőrzése és javítása is.

– Milyen végzettség kell ehhez a munkához?

– Komplex tudásra van szükség. Jogi kompetenciára, IT-ismeretre, gazdasági tapasztalatra és elemző szemléletmódra. Fontos, hogy át tudjuk látni egy egész cég működését és az összefüggéseket is. A legjobb az, ha többféle kompetencia áll rendelkezésre, így lehet a legjobb eredményt elérni.

– Soha nem akart mással foglalkozni?

– Mindig is üzleti tanácsadással vagy audittal foglalkoztam. Mindig is az álmom volt egy saját vállalkozás létrehozása. Voltak startup terveim és projektjeim is, de elvetettem őket, mivel akkoriban keresett meg egy cég, akivel a mai napig együtt dolgozunk. Rá kellett jönnöm, hogy ehhez értek igazán, ezt szeretném csinálni, erre akarom felépíteni a jövőmet.

– A startup hasonló témájú lett volna?

– Nem, de a fő cél mindig is az volt, hogy minél több értéket tudjak teremteni. Előtte cégeknél dolgoztam, ahol a szokásos ranglétrát végigjártam, de amint lehetőségem volt váltottam.

– Pedig az alkalmazotti lét biztonságosabbnak tűnik, és a felelősség sem akkora talán.

– Nekem elég magas a kockázatvállalási hajlandóságom. A szüleim is vállalkozók, én ezt a mintát láttam otthon. Tudtam, hogy ez lesz az utam, és a környezetem is folyamatosan megerősített ebben. Bár a vállalkozói lét sokkal bizonytalanabb, de szerintem sokkal izgalmasabb és kreatívabb tud lenni. Valamit valamiért, én ezt az utat választottam és azóta sem bánom, hogy megtettem ezt a lépést.

– Mindig éjjel kapom a leveleket öntől, állandóan az ügyfelek rendelkezésére áll?

– Én a kemény munkában hiszek, mert semmi nincs ingyen. Ahhoz, hogy komoly eredményeket lehessen produkálni, sokat kell dolgozni. Egy ilyen vállalkozást működtetni nem napi nyolc órát jelent és nem is heti öt napot, de úgy érzem, hogy minden perc megéri. Szerintem, aki vállalkozónak áll ennek az alapfeltételnek meg kell felelnie.

 

(X)

Szerző: M. Kovács Ágnes

Facebook Kommentek