Kalózok raboltak el egy magyart

Kalózok rabolták el a Demeter nevű német konténerszállító hajó legénységének hat tagját, köztük egy magyar állampolgárt.

A Reuters értesülései szerint négy Fülöp-szigeteki, egy ukrán és egy magyar állampolgárt raboltak el egy nigériai kikötőben.

Sem a német, sem a magyar külügyminisztérium nem reagált az ügyre, csak az ukránok erősítették meg, hogy kalózok kezére került egy ukrán állampolgár.

Az ATV-nek adott válaszuk szerint, a magyar Külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a német és nigériai hatósággal, a TEK is tisztában van az elrablásról, és foglalkoznak az üggyel.

Addig viszont nem kívánt bővebb információt közölni a magyar külügyminisztérium, ameddig nem biztos, hogy azzal nem kockáztatják az ügy sikeres befejezését.

Utoljára 10 éve esett fegyveresek fogságába magyar állampolgár, akkor egy békefenntartót, Papp Istvánt, nyugalmazott alezredest rabolták el Szudánban, akit 3 hónapos fogság után nemzetközi közreműködéssel szabadított ki a TEK.

 

Forrás: Reuters

Facebook Kommentek