Jennifer Lawrence egy időre felcseréli a filmezést és politizálásba kezd

Fotó: Facebook

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak.

A világ legjobban megfizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent.US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet is forgatott.

A szervezet a politikai korrupció megszüntetését és korrupcióellenes törvények elfogadását tűzte zászlajára.

A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Mint mondta: a jövő évben szabadságolja magát, és a Represent.US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében.

Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról – írja az MTI. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők. Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson.

Facebook Kommentek