
A Protfolio összesítéséből kiderült, hogy Magyarország határain kívül az Európai Unióban jelenleg akár 600 ezernél is több magyar élhet. Mindez lényegesen több a korábbi becsléseknél.
Pontosan senki nincs tisztában azzal, hogy hány magyar él az Európai Unióban, mivel erre egységes adatbázis nincsen. A becslések meglehetősen eltérők: legalább 300 ezer és a közel 1 millió között lehet a valóság.
A központi statisztikai hivatal is kutatott a témával kapcsolatban. A nagyobb felmérések körében az uniós tagállamok tükörstatisztikáját vette alapul kisebb-nagyobb korrekcióval. A gond az, hogy ezek az adatok meglehetősen elavultak, a legfrissebb is legalább három éve, 2013-ban volt aktuális. Szükségszerűvé válna egy egységes európai adatbázis a kivándoroltak számáról. Minden országnál az ilyenfajta statisztikai adatbázisokkal az a baj, hogy nem tartalmazza azokat, akik illegálisan dolgoznak az országban. Pedig ez a szám meglehetősen befolyásolná a statisztikát. Mivel az Európai Unióban semmilyen kötelezettség nincs annak, aki külföldre költözik, így több tízezren is lehetnek, akik nincsenek benne a rendszereben, ezáltal a hivatalos statisztikában sem jellenek meg.

A továbbiakat itt olvashatják!
Forrás: Napi.hu