Elkezdődött az érettségi

vizsga
Fotó: Pixabay

Magyar nyelv és irodalom írásbelivel indul az érettségi, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról. 

A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak. Középszinten az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30  percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti.  Ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyben egy műértelmező  szöveg alkotását várják 150 perc alatt.

Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint  két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok  egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük  szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is  meghatározhatják.

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik-írja az MTI

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 28. időszakában 1.183 helyszínen összesen várhatóan mintegy 110.700-an adnak számot tudásukról. Kedden a matematika írásbelik következnek.

 

Facebook Kommentek