A magyar nőkkel való megállapodás elé 

Fotó: Unsplash

A Magyar Nők Szövetsége politikai pártoktól független társadalmi szervezet. 1989-től tevékenykedik a nők jogainak és érdekeinek védelmében. A most kezdődő nemzeti konzultációval kapcsolatban Alföldi Andrea elnökasszony írása.

Történelmi tetthez, olyan mentalitás és politikai akarat szükséges, mely úgy tiszteli a Nőt, mint saját magát, mert pontosan tudja, hogy minden társadalmi változás végpontján a Nő áll.

„Az anyaságot általában romantikus költői dolognak tekintik, de hogy anyának, dolgozó anyának lenni mit jelent, azt csak az tudja, aki elnehezülő testtel és sajgó háttal dolgozik a földeken vagy a gépek előtt, tekintet nélkül arra, hogy varrógép, írógép vagy ipari munkagép-e az. Tisztelt Nemzetgyűlés! Leszegezni kívánom, hogy az anyaság nem magánügy, hanem a társadalomnak tett szolgálat…Korábban a sokgyermekes anyákat medáliákkal tüntették ki, mint a tenyészállatokat. Mi nem óhajtunk ilyen kitüntetésekben részesülni, hanem azt kívánjuk, hogy a társadalom érezze: kutya kötelessége, hogy segítsen a gyermek felnevelésében” – interpellált viharos taps mellett 1946. február 13-án a Nemzetgyűlésben a szociáldemokrata képviselő Hajdú Ernőné.

Orbán Viktor miniszterelnök ez év áprilisában egy rádió interjúban azt nyilatkozta, olyan megállapodást kötne a nőkkel, amire még nem volt példa. (Igaz, ezt beárnyékolta más megszólalása.) Napokig uralta a közvéleményt a mondata, számtalan cikk íródott, pro és kontra vélemények jelentek meg a sajtóban, egyes nőszervezetek kiáltványokat tettek és valljuk be sületlenségek tömege látott napvilágra a közösségi médiában. De mit várhatunk a polgártársaktól, amikor a magyar parlamenti képviselők többségi állásfoglalása megegyezik az online világ névtelen hozzászólóival, például, hogy a nők, azért keresnek átlagban kevesebbet a férfiakénál, mert a munkájuk kevesebbet ér. Akik ezt vallják, azok számára az Európai Bizottság, az Európai Tanács irányelvei, és határozatai, az OECD, az ENSZ és az Eurobarométer, az Eurostat, vagy a KSH adatai sem fognak megvilágosodást hozni a nők alapvető jogainak témájában, vagy a nemek közötti bérszakadék felszámolásában, a házimunka és gyermekgondozás egyenlő megosztásában, a gondozói helyzetből eredő hátrányok kezelésében, az üvegplafon/üvegfal áttörésének támogatásában a gazdasági- és politikai döntéshozatalban…

Ám, térjünk vissza a megállapodás ügyéhez, mert ha már megszületett, mint politikai szándék, legyünk jóhiszeműek és feltételezzük, hogy nem egy újabb politikai termékről van szó, bár még nem ismeretes a nyilvánosság előtt a konzultáció kérdésköre, módja és érdemi, ellenőrizhető folyamata. Szóval legyünk türelemmel még akkor is, ha elfogadjuk Filippov Gábor hibrid rezsim elméletét. Minden józan gondolkodó polgár ugyanis belátja, hogy sem a tengernyi óriás plakát, sem a szemétben végzett konzultációs papírok tömege nem szolgálja sem a társadalmi megbékélést, sem a nők valódi igényeinek, kéréseinek meghallgatását. Ismert tény, hogy körülményes, munkás tevékenység a valódi társadalmi egyeztetés létrehozása, kellő türelem és együttműködési szándék szükséges, még akkor is, ha a tárgyalók nem értenek mindenben egyet, sőt akkor a legfontosabb, amikor nagyon nem értenek egyet. Történelmi tetthez, olyan mentalitás és politikai akarat szükséges, mely úgy tiszteli a Nőt, mint saját magát, mert pontosan tudja, hogy minden társadalmi változás végpontján a Nő áll.

Egy sikeres megállapodás létrehozásával az a baj, hogy azt is felszínre hozza, amit nem akarunk, mert előtérbe kerülnek a tények, az árnyoldalak, a halogatott válaszok, a valódi társadalmi kérdések. A magyar családpolitika története és családtámogatási rendszer fejlődése azt mutatja, hogy a népesedési-, szociális-, és foglalkoztatáspolitika legtöbbször eltérő utakon jár, sokszor egymásra ellentétes hatást fejtenek ki. Tagadhatatlanul igaza van évtizedek óta Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológusnak abban, hogy a magyar családtámogatási rendszer valóban válaszút elé érkezett, ugyanis dönteni szükséges, hogy a jelenlegi gazdasági- és társadalmi folyamatok tükrében a legtöbb gyermeket nevelő alacsony jövedelmű családok társadalmi felemelése a politikai cél vagy továbbra is a szegénység újratermelődéséhez való hozzájárulás felé veszi az irányt. Napjainkban is a munkából származó jövedelmek mellett a háztartások bevételének másodlagos forrása ugyanis a családtámogatás ellátásai. Hazánkban 1912. június 11-én bevezetett családi pótlék népesedéspolitikai okokból került bevezetésre, a gyermeknevelés költségeihez való rendszeres pénzbeli hozzájárulás okán. Hazánk megelőzte az európai országokat a társadalombiztosítás legfontosabb alapelveinek törvénybe helyezésével az 1907. évi XIX. törvény megszavazásával. 1922-ben a terhességi- és szoptatási segély bevezetése, vagy az 1941-től a gyermekek után járó táppénzpótlék egy valamiben egyezik meg napjaink családtámogatási politikájával: munkavégzéshez kötött. Száz éve sem vonatkozott a cselédekre, napszámosokra, alkalmi munkásokra, munkanélküliekre.

A születésszám emelésére irányuló kormányzati döntések méltányolandók, ám több szakértői vélemény szerint alapjaiban tévesek, hiszen számos kutatás kimutatta, hogy a leendő szülőket nem a pénz motiválja a gyermekvállalásra, hanem a kiszámítható, biztonságos jövőkép. A nők mit hallanak a sajtó egy részétől mindennap: a nemzet „harcban áll”! (most ne firtassuk, hogy kivel). Felvetődik bennünk kicsit cinikusan André Léo (Victoire Léodile Béra) a francia feminizmus egyik kiváló képviselőjének mondata: „Tábornok, gondolkodjunk el egy pillanatra: lehetséges volna forradalmat csinálni nők nélkül?”

Egy gyermek megszületése rendkívül összetett jelenség, sokféle nézőpontja létezik, így biológiai, kulturális, szociális ecc. Egy biztos, a szülés biológiai lebonyolítását a társadalmi kultúra formája, felügyeli, társadalmi problémává avatja. A szülés kultúrájához számtalan képzet, tabu, tradíció, elvárás és ideológia rögzül, amely az adott társadalom értékét közvetíti. Ezt kiváló tanulmányokkal járja körbe dr. Kisdi Barbara a Létkérdések a születés körül kötetben.

Ám, mielőtt a szülőszobába lépnénk, lenne egy-két fontos kérdés, amit tisztázni szükséges egy megállapodás előtt: pontosan kivel is kíván megegyezni a Kormány? A nőtársadalom ugyanis nem egy homogén massza, érdekképviseletük sem egyforma, sokszínű és sokrétű női csoportok tevékenykednek számos nőkérdésben. Vajon kit hív tárgyalóasztalhoz? Lesz-e egyáltalán tárgyalóasztal? Létezik-e politikai őszinte szándék a megváltozott női szerepeket új nőkorszakba helyezni? Készülnek-e vitaanyagok és hatástanulmányok a kérdésekben? Bevonásra kerülnek-e egyes szakterületek mérvadó kutatói? Vagy csupán a külön kiválasztottak ülhetnek egy protokolláris sajtó esemény keretében a megállapodás asztalához?

A 21. század elején láthatóan a tradicionális szerepek és a családi hierarchia végleg átrendeződni látszik, de a klasszikus nőies elvárások megmaradtak. Azok a feministák akik, nem fogalmaznak óvatosan még nőtársaik között is heves reakciókat váltanak ki, hiszen a „rendes férj/társ” eltartási védelmébe burkolóznak. Az unalomig ismert kifogások körében számos jelenséget fel sem ismernek, mert bájos belenyugvó kedvességük miatt nem vitatják. A feminista kritika viszont egyértelműen fogalmaz: a nemek közötti hierarchia fennmaradásának oka a férfi uralta hatalom permanens legitimitása, s annak alanyi jogon való kisajátítása. A nők többszörös diszkrimináltsága családi-közéleti-gazdasági területen a maszkulin központú törvényalkotás és államelméleti alapvetések tartják fent.

A nőkkel való megállapodási szándék dicséretes, annak végrehajtásról még nem tudunk semmit.
Tény, hogy évtizedek óta várat magára egy pártpolitika feletti társadalmi diskurzus.
Tény, hogy amelyik kormányzó erő meghívja erre a nem kívánt vendégeket is, az valóban történelmi tettet hajt végre nem csupán nőtörténelmi szempontból. Vagy úgy kerül a nem kívánatos nők beszédébe, mint a francia kommün harcos nőinek férfiakra szórt jóslata: „olyanok vagytok, mint a lengyel nemes, aki szabadságharcba indul, de nem szabadítja fel jobbágyait….úgy is fogjátok végezni.”

Alföldi Andrea, Magyar Nők Szövetsége elnöke

Facebook Kommentek