Sportolj többfélét, aludj jobban

box
Fotó: Pixabay

A Wisconsin Egyetem Orvosi Iskolájának szakemberei szerint úgy tűnik, különbség van azon sportolók között, akik csak egy fajta sportot űznek, illetve akik több félét is folytatnak párhuzamosan.

A kutatás során 49 női focistát kísértek figyelemmel, akik 13 és 18 év közöttiek voltak és Wisconsinból származtak. Közülük tizenkilencen kizárólag futballoztak, harmincan pedig egyéb sportot is űztek a foci mellett. Az eredmények azt mutatták, hogy bár valamennyien átlagosan 8 órát aludtak éjszakánként, a kizárólagosan futballozóknál magasabb volt a stressz mértéke, ugyanakkor rosszabb alvásminőség és kedélyállapot, valamint nagyobb fokú fáradtság és szomorúság jellemezte őket.

Korábbi kutatások már arra is rámutattak, hogy akik csak egy sportra állnak rá, azok általában sérülékenyebbek és nagyobb arányban hagyják abba a sportot, ezért most a szakemberek annak szeretnének utána járni, hogy vajon ennek a hátterében is a fáradtság és a stressz áll-e.

 

Forrás: Medipress

Facebook Kommentek