Olaszország minden évszakban csodálatos élményt nyújt, de azért a nyár meg a tenger nem keveset tesz hozzá, azt meg kell hagyni. Pont, mint a bazsalikom egy jó paradicsomos tésztához, ízlésesen elszórva. Mándoki Eszter írása.
Utószezonra hagytuk az idei nyaralást, ugyanis meg akartuk spórolni magunknak a többórás sorban állásokat a nevezetességek bejárata előtt, na meg redukálni az éttermekben várakozással eltöltött időt. Másfél hétig laktunk Pisában, illetve napirenden volt Róma, és néhány közeli kisváros látogatása is (Luccát mindenféleképpen érdemes körbejárni, ha az ember ezen a környéken száll meg!).
A szokásos turistacsalogató látnivalókat most inkább nem sorolnám fel, az internet így is tele van a tipikus ferdetoronytologatós, meg a selfie stickes képekkel, a Murad Osmann-féle, kézenfogvavezetős, gyenge és rendkívül egyedi fotóutánzatokról már nem is beszélve.
Pizza pizzával – instant szénhidrátmérgezés néhány nap alatt
A pizza mindig jó. Még akkor is, mikor már úgy éreztem, napokig rá sem bírnék nézni… csak megéreztem az illatát és elcsábultam, újra meg újra. Örök kedvencem a margharita, a maga nyúlós, olasz tésztás, sajtos egyszerű-nagyszerűségében, de kipróbáltam a négysajtos, sőt a mascarponés-baconos verziót is. Sajtimádóknak kötelező! A tonhalas pizza itthon soha nem tartozott a kedvenceim közé, de Pisa erről is meggyőzött; nem az magyarok által ismert apró, dara-szerű tonhalkonzervvel összesütött kenyérlángos várt rám, hanem egy paradicsomos, vékonytésztás, jókora, omlós tonhaldarabokkal és persze az elmaradhatatlan sajttal telehintett költemény.
Egy helyen sikerült csak mellényúlnunk a pizzával – egy belvárosi, a pályaudvartól nem messze található étteremben, ahol a magasabb ár ellenében mégsem a várt minőséget kaptuk. A pizza szinte üres volt és nem az egy hét alatt megszokott, nyúlós, rövid ideig sütött kellemes állagú tésztát kaptuk, hanem egy szintén kenyérlángosra emlékeztető szénhidráttömeget.
Az ételek többnyire kifogástalanok, de a kiszolgálás néhol azért hagy némi kívánni valót maga után.
Sokszor nekünk kell odamennünk a kasszához fizetni, és az is eltart egy ideig, amíg a csekket kihozzák. A külvárosban nincsen angol nyelvű menü. Az emberek itt mindig nagyon ráérősek és lazán veszik a dolgokat. Rengeteg helyen árak sincsenek kiírva, vagy a végén mégis többet kérnek el, mint amennyit odabiggyesztettek az étlapra.
Nem csak az éttermek kínálatából szemezgettünk, örömmel vásároltunk be a boltokban is, hiszen airbnb rendszerén keresztül béreltünk lakást, így néhány napon magunknak főztünk. A tengergyümölcsei mind frissen és nagy mennyiségben sorakoznak a polcokon. Kagylóból kilós kiszerelést is vásárolhatunk, mindössze 4 euróért – kiváló, könnyed és gyorsan elkészíthető vacsora. Nevetségesen olcsó a barilla tészta, az egy kilós csomag csupán 79 cent, hozzá nagyjából másfél euróért vásárolhatunk ricottás-paradicsomos, vagy éppen pesztós szószt, melyek vetekszenek az éttermek ízeivel.
A lakást egy olasz házaspártól béreltük, akik nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velünk, még a vasútállomásra is kijöttek elénk autóval. Ez a vendégszeretet és pozitivitás egyébként az egész országra jellemző, ide bármikor szívesen látogatok vissza.
Szerző: Mándoki Eszter
