Menopauza! …és kit zavar? – Anyja, lánya, nagymamája (x)

Fotó: Thinkstock

Anna 53 éves. Édesanya, sőt nem sokára egy kislány nagymamája lesz. Bár pár éve elvált, egy ideje ismét boldog párkapcsolatban él. Anna egy bátor nő. Vele, róla beszélgettünk egy belvárosi kávéházban.

– Kislányként habos-babos szoknyácskában öltöztetnek, a család szeme fénye vagy, elkényeztetnek. Aztán villámgyorsan eltelik pár év. Szerelem, házasság, megszületik a lányod. Nagy a boldogság. Aztán nőként a munkában és családban is helyt kell állnod és akkor még nem beszéltem arról, hogy feleség is vagy. Persze annyira nem vészes, de mivel kódolva van bennünk a megfelelési kényszer, igyekszünk minden fronton helyt állni.

A negyvenes éveim végén elhanyagoltam magam… és ki akar egy hisztis banyával együtt élni?”

Pár év múlva felcsillan a remény, hogy lassacskán rendeződnek a dolgok. Több idő jut magadra, a párodra, de időnként mégis úgy érzed, hogy valami nem kerek. Aztán beüt a krach: a férjed elhagy, mert állítása szerint nőként már nem funkcionálsz, a lányod elfordul tőled, mert „anya miért nem figyeltél eléggé apára, miattad borul a család”, a munkahelyeden coach „vesz kezelésbe”, mert a munka során állítólag nem jössz ki a fiatalabb kollégáiddal.

Tény, hogy nem voltam akkoriban a legjobb főnök. Sokat dolgoztam, egy multi középvezetőjeként volt mit tenni. Korán keltem és későn feküdtem. Morogtam, szorongtam, és ami a legnagyobb baj, hogy tényleg nem éreztem magam jól a bőrömben.

– Szóval te is érezted, hogy gond van? 

– Persze, de azt gondoltam másokban van a hiba. Sokat változtam. Magam sem értettem, hogy miért csattantam fel olyan sokszor. Piszlicsáré dolgokon húztam fel magam. Állandóan ideges voltam, a kelleténél jobban ellenőriztem a lányom, folyton vitatkoztunk. Nem értettem, hogy miért nem evidens minden, amit mondok. Aztán egy nagyon vacak pillanatomban az egyik idősebb kolléganő világított rá a problémámra. Konkrétan rákérdezett, hogy mióta vannak klimaxos panaszaim és meddig akarok még szenvedni.

– Ez eszedbe sem jutott? Nem voltak jelei?

– Az túlzás, de azt hiszem nem akartam vele szembesülni. Az elején nem voltak igazán kellemetlenek a tünetek, de aztán egyre rosszabb lett a hangulatom, ugrottak fel rám a kilók, időnként ájulás közeli állapotba kerültem, kivert a víz, éjjel nem tudtam aludni, de a legnagyobb baj az volt, hogy nem éreztem magam nőnek. Azt gondoltam, vége az életemnek.

– És mi volt a megoldás?

– Hogy nem menekültem tovább a probléma elöl, nem dugtam a fejem a homokba és beszéltem a nőgyógyászommal.

 „Sok nő fél. Pedig tudniuk kell, hogy a menopauzával nincs itt a világvége. Sőt, vannak bizony előnyei…”

Mivel nem akartam hormont szedni, a Remifemin hormonmentes készítményt választottam. Néhány hét után már láttam a fényt az alagút végén. Egyre jobban lettem.

Azóta ismét sportolok, és amire nem számítottam, a magánéletem is rendeződött. Bármilyen furcsa, ismét szerelmes vagyok és vannak terveim. A munkahelyemen jól érzem magam és már egyáltalán nem zavarnak a fiatalabb kollégák, szeretek közöttük lenni.

A lányommal is helyreálltak a dolgaink.  Sokat beszélgetünk és már ő is tudja, ha elérkezik a menopauza, van megoldás!

 

                           Vény nélkül kapható gyógyszer

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

Facebook Kommentek