Magánéleti válság kezeléséről

A magánéleti problémákkal küzdőkhöz nehéz megfelelően viszonyulni, de mindenképpen jólesik a másik félnek, ha empatikusan közelítünk felé. Nem egyszerű megtalálni a köztes utat, hogy ne legyünk túl „nyomulósok”, ne tépjük fel a mélyen fekvő gyógyuló sebeket, de mégse legyünk felszínesek, már-már közömbösnek látszók.

Az empátia mértéke és ingerküszöbje mindenkinél más és más, viszont jó hír, hogy bármely életkorban fejleszthető. Tapasztalati alapon remekül tanulható, ha a környezetünktől figyelmet és megértést kapunk, egy idő után empátiaszintünk is magasabb lesz. Ennek az ellenkezője is igaz, ha mi magunk elfogadóak és toleránsak vagyunk másokkal, az akarva akaratlanul is átragad a környezetünkben élőkre.

A mélyen empatikus emberek érdeklődést mutatnak, nyitottak mások gondjai iránt, szívesen meghallgatják élettörténetüket. Egyes esetekhez másképp kell viszonyulni, például ne legyünk túlzottan faggatózók, vallatók, ha válás vagy veszteség éri ismerősünket, inkább kopogtató, ajtónyitogató mondatokkal érdeklődjünk: „Szívesen meghallgatom, megtisztelő, ha elmondod.” vagy „Érdekel, hogy mi történt veled.”

Szakításról, hűtlenségről sem könnyű beszélni. Ilyenkor hagyjunk időt a másiknak, hadd dolgozza fel és gondolja át a történteket. Értő figyelemmel építsünk bizalmat hidat képezve a másikhoz: „Sok szenvedést okozhat ez a csalódás.” Ne féljünk attól, ha esetleg nem találjuk el a másik érzelmi állapotát, pontosítani fog: „Nem csalódott vagyok, hanem dühös, hogy lehettem ilyen naiv!”.

 

Forrás: hvg.hu

Facebook Kommentek