Inkább ne igyunk terhesen!

Szakemberek között is vitatott kérdés, hogy vajon egy kis mennyiségű alkohol árthat-e a magzatnak a terhesség során, ám a legújabb kutatások egyértelműen arra világítanak rá, hogy bizony már egy-egy pohár ital is meg tudja növelni a koraszülés esélyét, sőt az alacsony születési súlynak is okozója lehet.

A kutatást vezető Loubaba Mamluk, a Bristol Egyetem szakembere úgy fogalmazott, a korábbi vizsgálatok elég kisszámúak, és gyakran nem túl alaposak voltak, mostanra azonban ki lehet jelenteni, hogy aki terhes, terhes próbál lenni, illetve azt gyanítja, hogy terhes, az ne igyon alkoholt.

A BMJ Open című lapban közzétett kutatás során számos korábbi tanulmányt néztek át a szakemberek, melyekben olyan anyák vettek részt, akik terhességük alatt kis mennyiségben fogyasztottak alkoholt, és összehasonlították őket olyanokkal, akik egyáltalán nem ittak, amíg várandósak voltak. Az eredmények azt mutatták, hogy előbbieknél 8 százalékkal magasabb volt az alacsony súllyal történő születések, és 10 százalékkal a koraszülések aránya. A kutatók ugyanakkor elismerték, hogy nem minden felhasznált tanulmány eredménye hiteles egyértelműen, hiszen van, amelyikben nem tértek ki arra, volt-e a kismamák között olyan, akik például dohányzott vagy nagyon szegény körülmények között élt, illetve arra nézve sem történt kimutatás, mi történik azokkal a nőkkel, akik még akkor ittak alkoholt, amikor még nem is tudták, hogy gyermeket várnak.

 

Forrás: Medipress

Facebook Kommentek