Egyéves kor előtt ne adjunk gyümölcslét a gyerekeknek

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának ajánlása alapján a kisgyerekeknek egyéves koruk előtt egyáltalán nem lenne szabad gyümölcslevet inniuk és később is csak mértékkel, a szülőknek pedig nem kellene csőrös pohárból itatniuk a kicsiket.

Amint arról a Pediatrics című lapban közzétett kutatást vezető dr. Steven Abrams beszámolt, a csecsemőknek egyszerűen nincs szükségük a gyümölcslére, semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy bármilyen előnyt jelentene számukra a fogyasztásuk. Ellenben, ha a kicsiknek gyümölcslevet kínálunk, azzal megvonjuk őket a kellő mennyiségű anyatejtől vagy tápszertől, amiben pedig megtalálható a számukra szükséges fehérje, zsír és egyéb fontos tápanyag. Amikor elkezdjük a gyermek hozzátáplálását, akkor is inkább egészben vagy pürésítve kínáljuk őket gyümölccsel, ne a levét itassuk velük, a csecsemőknek ugyanis az anyatej vagy tápszer mellett nincs szükségük egyéb folyadékra.

Ami a nagyobb gyerekeket illeti, az 1-3 év közöttieknek napi 1 dl, a 4-6 éveseknek napi szűk 2 dl, míg az idősebbeknek napi 2,5 dl-nél nincs szükségük több gyümölcslére. Abrams hozzátette, hogy a gyümölcslével az alapvető probléma az, hogy sok gyerek ezt kapja zöldség és gyümölcs helyett, így azonban a kellő mennyiségű rost, vitamin és egyéb hasznos tápanyag nem jut a szervezetükbe. Arról nem is beszélve, hogy a boltokban kapható számos gyümölcslében valójában alig van gyümölcs, viszont annál több a cukor. Ha már gyümölcslével kínáljuk a gyerekeket, az legyen 100 százalékos, de abból is csak mértékkel igyanak a természetes cukortartalom miatt. A legjobb ital a tej és a víz.

A másik nagyon fontos dolog, hogy a kisgyerekeket ne itassuk csőrös pohárból, mert ezt hajlamosak egész nap szopogatni, ami árt a foguknak, emellett a sok gyümölcsléfogyasztás hízáshoz is vezet. Ehelyett tanuljanak meg pohárból inni, a csőrös pohárban pedig maximum vizet kínáljunk nekik.

Facebook Kommentek