Egyetlen abortusz is túl sok

Közel 200 millió dollár gyűlt össze egy csütörtöki brüsszeli donorkonferencián az abortuszról tájékoztatást nyújtó civil szervezetek megsegítésére, amelyek nemrégiben elestek az amerikai szövetségi támogatástól, és így veszélybe került a működésük.

Mintegy ötven ország kormányának képviselői mellett magánszemélyek is részt vettek a belga fővárosban megtartott rendezvényen.

A konferenciát Belgium, Dánia, Hollandia és Svédország hívta össze, miután Donald Trump amerikai elnök februárban megvonta a szövetségi támogatást az abortuszról mint születésszabályozási eszközről információkat nyújtó szervezetektől.

A rendezvény házigazdája, Alexander De Croo belga kormányfőhelyettes tájékoztatása szerint összesen 190 millió dollár jött össze. Egy névtelenséget kérő amerikai magánszemély például 50 millió dollárt, Finnország, Kanada és Svédország egyenként 20 millió dollárt, a Bill és Melinda Gates Alapítvány pedig 10 millió dollárt ajánlott fel a nehéz helyzetbe került szervezetek számára. Belgium, Dánia és Hollandia már korábban felajánlott 10-10 millió dollárt.

Becslések szerint Trump rendelete nyomán az érintett szervezetek mintegy 500 millió dolláros támogatástól eshetnek el évente.

“Egyetlen ország tisztán ideológiai döntése nőket és lányokat taszíthat vissza a sötét középkorba” – mondta De Croo. “Egyetlen abortusz is túl sok, de ha szükség van rá, akkor elérhetőnek kell lennie, méghozzá biztonságos körülmények között” – tette hozzá.

Az értekezlet résztvevői hangsúlyozták, az érintett szervezetek tevékenységének csak kis része a tájékoztatás az abortuszról vagy a művi terhességmegszakítás.

Sokak szerint az amerikai döntés épp azoknak árt a legtöbbet, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a tudatos családtervezésre vonatkozó információkra, és csak még több abortuszhoz fog vezetni.

Ezt az ügyet az újonnan hivatalba lépő amerikai elnökök többször használták már arra, hogy egyértelművé tegyék az abortusszal kapcsolatos álláspontjukat. Hasonló rendeletet Ronald Reagan vezetett be elsőként 1984-ben, a döntést azonban Bill Clinton később hatályon kívül helyezte. George W. Bush ismét bevezette a rendelkezést, amelyet Barack Obama elnöksége első napjaiban azonnal eltörölt 2009-ben.

A sajtó beszámolóiban emlékeztettek arra, hogy legutóbb, amikor egy republikánus amerikai elnök bevezette a rendeletet, az Európai Bizottság állt a finanszírozást pótló kezdeményezés élére, de ez még a konzervatívabbnak számító kelet-európai országok uniós csatlakozása előtt volt.

 

Forrás: MTI

Facebook Kommentek