Csökkentheti a naponta szedett aszpirin a rák miatti halálozás kockázatát?

Amerikaiak milliói szednek alacsony dózisú aszpirint a szívük egészségének érdekében. Ezzel a szokásukkal úgy tűnik a súlyos daganatos megbetegedés miatti halálozás kockázatát is csökkentik – derül ki egy nemrégiben megjelent kutatásból.

Az eredmények szerint, mely 130,000 amerikai felnőtt segítségével született, a rendszeresen aszpirint szedők körében a daganatos megbetegedés miatti halálozás esélye 7% volt, míg a nem szedők körében 11%.

A vastagbél, emlő, prosztata és férfiaknál a tüdő daganatos megbetegedése miatti halálozás is alacsonyabbnak bizonyult az aszpirint rendszeresen használók körében. Az eredmények szerint az aszpirinnek daganatellenes hatása is lehet. Azonban fontos megjegyezni, hogy az eredmények fényében még nem kell mindenkinek a patikába futnia gyógyszerért annak reményében, hogy a rákos betegséget elkerüljék.

„Meggyőző bizonyítékok léteznek már most is, hogy az alacsony dózisú aszpirin szedése csökkenti a vastagbéldaganat kockázatát” – nyilatkozta Dr. Ernest Hawk, az University of Texas professzora. Az Egyesült Államokban már vannak arra vonatkozó ajánlások, hogy néhány idős ember esetében érdemes a vastagbéldaganat megelőzése érdekében az aszpirin szedése. Azonban fontos, hogy ezek az emberek konzultáljanak előtte az orvosukkal a gyógyszer szedésének kockázatáról, hiszen mellékhatásként gyomorvérzés és vérzéses stroke is előfordulhat. Yin Cao, a Harvard Medical School munkatársa és a kutatás vezetője szerint sem szabad senkinek szednie a gyógyszert a háziorvos megkérdezése nélkül.

A kutatás során 130,000 amerikai egészségügyi dolgozót követtek 32 éven keresztül. Az aszpirin használatukról a kutatás kezdetén és minden második évben nyilatkoztak. A résztvevők közül közel 13,000-en haltak meg daganatos megbetegedés következtében. Ennek kockázata azonban alacsonyabbnak bizonyult az aszpirin szedők körében. A legnagyobb különbség a vastagbéldaganat esetében adódott: a gyógyszert szedők körében 30%-kal alacsonyabb volt a betegség miatti halálozás. Emellett az aszpirint alkalmazó nők esetében 11%-kal kisebb valószínűsége volt az emlőrák miatti halálnak, férfiak körében pedig 23%-kal a proszatatarák, 14%-kal pedig a tüdőrák mortalitása csökkent.

Hawk szerint az eredmények csak egy összefüggésre mutatnak rá. „Lehetséges az is, hogy az aszpirin használat egy egészségesebb életmódot rejt maga mögött” – magyarázta.

 

 

Forrás: Medipress

Facebook Kommentek