Izland, a csodaország

Izland (Iceland), azaz jégföld azon emberlakta terület egyike, amely még mindig érintetlenül megmaradt, s Földünk egy természeti ékszerdoboza. A DoQ-n október 14-én debütál Az ősi vizek forrása című díjnyertes, Kiss Róbert film, melyből betekintést kaphatnak a nézők ennek a csodálatos országnak a lenyűgöző tájairól és látványosságairól.

Egyike ezek közül az Eyjafjallajökull, mely a szigetország déli részén található. Ez a jelenleg is aktív vulkán Reykjavíktól mindössze egy óra autóútra van. A jégmező alatti vulkán az elmúlt 1100 évben négy alkalommal, utoljára 2010 tavaszán tört ki. A kráter látogatói testközelből ismerhetik meg hogyan alakította át a táj szépségét a megszilárdult lávafolyam, valamint az élővilág hogyan alkalmazkodott új környezetéhez a hét évvel ezelőtti kitörés után – írja az életforma.hu.

Izland állandvilága is rendhagyó, elsősorban meg kell említeni a rendkívül szelíd, apró termetű izlandi pónit. Ennek az ősi fajtának a lakosok szemében jelentős eszmei értéke van, nem véletlenül védik is őket bármilyen keveredéstől. Nagy tradíciókkal bír továbbá a birkatenyésztés, melynek gyapjúját az izlandiak sosem színezik, festik. A térség másik jellegzetes állatfajtája az Atlanti-Óceán északi részein fészkelő Lunda, amelyet szinte lehetetlen összetéveszteni más madárfajokkal jellegzetes, piros, sárga és kék színben tündöklő csőrük miatt.

Ha a sziget belseje felé rendkívül száraz és hideg az időjárás, ennek okán a szigeten nem tudtak kialakulni hosszabb folyók. Viszont a Jökulsárlón, ami egy lélegzetelállító lagúna, kárpótol mindezért. A lagúna a Vatnajökull Nemzeti Park területén helyezkedik el, ahol festőin látható a térség szűkös, de annál gyönyörűbb növényflórája és állatfaunája.

Akik eljutottak a Jökulsárlónba, azok láthatják az „aurora borelais”-t, vagyis a sarki fényt. Ez a fényjáték az egész égbolton átívelő, függönyre vagy ívelt szalagokra emlékeztető fényjelenség, amely zöld és ibolyaszínűvé festi az égboltot. A helyiek szerint ez a jelenség hanggal, „suttogással” párosul, a kutatóknak ellenben ezt nem sikerült még semmivel sem tudományosan alátámasztaniuk.

Megérkeztünk a sziget legnépszerűbb turistalátványosságához, a Gulfoss vízeséshez. Itt nagyobb mennyiségben, koncentráltabban van jelen a kén, ami sárgásra festi a zuhatag színét, mintha egy aranyzuhatagot, aranyló vízesést láthatnánk. Innen kapta a Gulfoss az „aranyvízesés” elnevezést is.

Az Izlandra érkező látogatók számára kihagyhatatlan túraútvonal az úgynevezett „Arany körút”, amely a Gulfoss vízesés mesés látványa mellett érinti a Haukadalur gejzírt és a Þingvellir Nemzeti Parkot is. Akik nem tudnak még Izland meseországába elutazni azok se csüggedjenek, ugyanis október 14-én Kiss Róbert filmje 21:00-kor a DoQ-n elhozza a nézők elé ezt a varázslatos világot, ha csak képernyőn keresztül is.

 

Forrás: életforma.hu/HRGlobe

Facebook Kommentek