A gazdagok többet isznak?

Az emberek alkoholfogyasztási szokásaira befolyással van az, hogy melyik országban élnek, ha például kelet-európia valaki, akkor inkább vodkát iszik, míg a dél-európaiak a bort, az északabbra levők pedig a sört részesítik előnyben.

A Norvég Műszaki Egyetem kutatói 40 másik európai ország szakembereivel karöltve azt próbálták feltérképezni, hol mit és mennyit isznak az emberek, és igen változatos képet kaptak. Összességében az derült ki, hogy a férfiak majdnem kétszer annyit isznak, mint a nők, a legkevesebb alkoholt pedig az izraeli és közép-kelet-európai nők fogyasztják, míg a legtöbbet az írek. A gyors, alkalmankénti lerészegedés leginkább a portugálokra jellemző, de második helyen ott vannak a britek is. Az északi népek közül a dánok vezetik a toplistát, a hétvégi ivászatban pedig a norvégok járnak az élen.

Az alkoholfogyasztási szokásokkal kapcsolatban már korábban is születtek vizsgálatok, ám most első alkalommal vetették össze a kutatók az életkörülményeket, a foglalkozást és az életmódot is azzal, hogy ki mit és mennyit iszik. Összességében az derült ki, hogy a magasabb társadalmi státuszú településeken élők fogyasztják a legtöbb alkoholt, míg az alacsonyabb társadalmi státuszú helyeken élőkre inkább az alkalmi nagyivás jellemző.

 

Forrás: Medipress

Facebook Kommentek