Vidéki romantika

A vadszőlővel befutott falak, harang, óra, mintha egy varázslatos helyre érkeztem volna. Az igazság az, hogy csak nagyon nehezen tudom megfogalmazni az érzést, ami itt töltött el. A négytagú család beengedett otthonukba, és a házigazdák megengedték, hogy ezt most elétek is tárjam.

 Egy kis bodrogközi falucskában járunk Felvidéken. Délelőtt érkezem, nagyon izgatottan és kíváncsian gurulok be az utcába. Kerítés nincs, a porta határát jelezve – egy jámbor jószág legel az út szélén. Óvatosan félreállok, kicsit feszengve, hogy az idillbe egy autóval érkezem. Talán ha biciklin érkezem… igen, az jobb lett volna, csak egy baj van, nincs biciklim.

Házigazda elém jön, álljak kicsit arrébb, mert a kecske a szarvával így eléri, meg fogja karcolni a kocsit. Arrébb állok, beinvitál. Már a kertben elakad a szavam.. Fifi (a négylábú családtag) kiszalad, megvizsgálja a vendéget (engem), és azt hiszem hamar össze is barátkozunk. Szívélyesen köszönt a háziasszony, és a kertben foglalunk helyet.  Máris terülj-terülj asztalkámat varázsol a teraszra, és beszélgetni kezdünk.

A ház a falu végén, egy elég nagy telken áll. Minden részlete jól kitalált, átgondolt tervezés.

Az osztott ablakok, a falak nélküli terek. A házban a bejárati ajtón kívül csak a fürdőszobának van ajtaja. A földszint egy hatalmas családi tér, azonnal megállapítom, milyen jó lehet itt gyereknek, feleségnek, férjnek lenni.
De beszéljenek helyettem a képek, egyébként sem tudom leírni, mekkora élmény volt itt vendégnek lenni!
Köszönöm Tünde és Béci!!!
Szerző: Drab Melinda / www.tetoalatt.blogspot.hu
Facebook Kommentek