Mi tudjuk? – “Könnyek hullnak, könnyek elmosódnak…”

Mi rázta fel hirtelen a világot, ami egyszerre szakította fel sokakban ugyanazokat a régóta hegesedő sebeket? Annyi idő telik el csendben, leszegett fejjel és közben nem is gondolnánk, hányan állhatnának be a sorba, valamiért mégsem teszik. 

Pedig ott ülnek mellettünk a buszon, a pénztárgépnél a sarki kisboltban, de az is lehet, hogy irigylésre méltó helyeken készült polgárpukkasztó képekkel próbálják bizonyítani, hogy az ő életük igenis tökéletes. Mégis közös bennük az a soha ki nem mondott érzés, ami bár napról-napra enyhül, mégis végigkíséri az életüket. Amelyik kutya ugat, az nem harap – szokták mondani -, és így van ez a fájdalommal is. Azzal a fájdalommal, ami igazi és mélyről jön, ki tud teljesedni bennünk és megállíthatatlanul hatással van a jövőnkre, annyira, hogy bármit szívesebben tennénk ahelyett, hogy szavakba öntsük.

A METOO kampánnyal kapcsolatban kérdeztem két fiatal nőt, hogy megtudjam, mi a véleményük a sorra nyilvánosságra kerülő zaklatási ügyekről:

“Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mennyi mindenkivel történhetett jóval rosszabb is, mint a zaklatás, és mégsem beszél róla… “– mondta SZ.B., egyetemi hallgató.

– ” Engem az egészben az háborít fel, hogy az egy dolog, hogy ez van, vagyis ez történt és történik is folyamatosan a világban, de azért tegyük hozzá, hogy a nők szeretik a drámát és a figyelmet, és nem mindegyik olyan szent, mint ahogyan azt leírja. Nem véletlenül kezdődik a legtöbb sztori úgy, hogy “fent voltam a lakásán”.

Egy másik vélemény szerint:  “Bízom abban, hogy pozitív hulláma lesz, hogy a jövőben bármikor beszélhetsz erről. Szóval, hogy ez igenis olyan dolog, amiről beszélni kell. Nem lehet így állni hozzá, hogy mindenki tudja, de csend van..”- B.L. a kampány pozitív oldaláról közelíti meg a kérdést.

Ebben a beteg társadalomban lassan már mindenből divat lesz. Gátlástalan és felszínes életet élő nők trendet csinálnak valós problémákból, amiket aztán annyira túlértékel a média, hogy az, ami sokak jövőjét tette tönkre jelentőségét veszti „Ha vele is megtörtént, akkor velem is – legalábbis ezt mondom, hátha figyelnek rám.”

Azok a nők, akiknek egy bizonyos ponton megsérült a lelkük, tükör elé sem állnak szívesen, reflektorfényre pedig a legkevésbé sem vágynak. A megalázás és a szégyen már évszázadok óta kéz a kézben jár, de mindig csendben volt. Most is néma, csak néhány hamis hang felkavarta az eddigi megszokott, bennünk zengő dallamot.

Vannak harcok, amiket csak önmagunkkal vívhatunk meg, és egy életen át minden nap győzni kell ugyanabban a csatában. Ezt a küzdelmet persze nem látja az, aki mellénk ül a buszon, akit kiszolgálunk a sarki boltban, vagy aki az interneten belebotlik a látszólag makulátlan képünkbe. Mindenki csak néz, de sosem lát igazán. Évek telnek, sebek gyógyulnak, de a sok néma jajszó és az elejtett könnyek örökre titokban maradnak.

 

Szerző: Tóth Kamilla

Facebook Kommentek