Negyedszer rendezik meg a Dolgozó Szülők Napját

Magyarországról induló kezdeményezéssel segíti a GE több ezer munkatársát a világ 140 országában.

A Dolgozó Szülők Napja elnevezésű rendezvény keretében az érdeklődők olyan témakörökben kaptak hasznos tanácsokat szakemberektől, mint a munka-magánélet sikeres összehangolása, a biztonságos internethasználat, a zaklatás, az atipikus foglalkoztatás és az egészséges életmód, illetve vezetőik, kollégáik is megosztották tapasztalataikat. A Család Nemzetközi Napja alkalmából immár 4. éve megrendezett magyar kezdeményezés eredményeit jól mutatja, hogy az mára egy országokon, iparágakon és vállalatokon átívelő társadalmi innovációként támogatja a szülők foglalkoztatását. A Dolgozó Szülők Napja idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyi Államtitkárságának részvételével valósult meg. A kezdeményezést dr. Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem emeritus professzora videóüzenetben köszöntötte – áll a közleményben.

A munka és magánélet egyensúlyának támogatása a nagyvállalatok alapvető érdeke

Magyarországon folyamatosan nő a gyermekes anyák foglalkoztatási aránya, az egy gyermeket nevelő anyák már közel olyan arányban dolgoznak, mint a gyermektelenek. Az, hogy minél több gyermek szülessen, nemzetgazdasági szempontból is fontos cél, ugyanakkor a magyar gazdaság bővülésével párhuzamosan fellépő, egyre több területen jelentkező szakemberhiány miatt a szülők munkába való mielőbbi visszatérése, illetve munkában tartása egyre fontosabb gazdasági szempont.

A magánélet-barát munkahely vonzó a munkaerőpiacon, nem csak szülők számára, de minden munkavállaló számára.

„A Dolgozó Szülők Napja a GE munkatársainak önkéntes kezdeményezése, amelyet örömmel támogat a GE vezetése is. Úgy gondoljuk, hogy dolgozóink elkötelezettségének megteremtésében alapvető fontosságú az, hogy segítsük munkavállalóikat a családdal járó feladatok és a munkahely közötti egyensúly összehangolásában, fizikai és mentális egészségük fenntartásában. Ma a GE-ben Magyarországon több mint 10.000 szülőt és 6.000 ezer gyermeket tartunk számon. Ez a szám az elmúlt évben körülbelül még 400 babával gyarapodott” – mondta dr. Bársony Farkas, a GE Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, a Dolgozó Szülők program vezetője a megnyitón.

 

Az USA-ban és a Közel-Keleten is minket követtek

A Dolgozó Szülők Napján Budapesten több mint 240 résztvevő vett részt, azonban az idén nemcsak a GE 10 magyarországi üzletága, hanem a vállalat számos más régiójában, így Európán, Afrikán, az Amerikai Egyesült Államok több városán át Szaúd Arábiától Kuwaitig működő vállalatai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Több ezer munkavállalónak rendeztek helyi eseményeket, és követték a magyarországi eseményt élőben. A Magyarországról indult kezdeményezés az idén azonban már nem állt meg a GE kapuinál, a programhoz számos hazai és külföldi vállalat is csatlakozott.

A társadalmi innovációs program – amely egy munkába visszatérő édesanya kezdeményezésére indult – nem csak gyermekeket nevelő szülőknek szól, hanem mindazoknak, akik a munka-magánélet témájában szeretnének tanácsokat, segítséget kapni, tapasztalataikat megosztani, legyenek akár gyermekvállalást tervezők, idős szülőt ápoló kollégák vagy olyanok, akik nem vállaltak gyereket, de személyes élethelyzetüknél fogva nyitottak és érdeklődnek például az atipikus foglalkoztatás iránt.

„Az évek során megtapasztaltuk, hogy mindegy, hogy a bolygónk mely pontján él és dolgozik valaki, hogy szülő, egyedülálló vagy éppen idős szüleit gondozza, a munka-és magánélet összehangolása ugyanolyan kihívások elé állítja. Fantasztikus látni, hogy egy személyes indíttatásból indult kezdeményezés vezetői támogatással, és sok-sok önkéntes munkájával néhány év alatt egy globális társadalmi innovációvá nőtte ki magát és sokezer embernek ad támogatást a világ minden pontján”- tette hozzá Marton Éva, a program kezdeményezője.

 

 

Facebook Kommentek