Áldozatvédelmi krízisközpont nyílik

Napi 24 órában szakemberek segítik a hozzájuk fordulókat.

Az áldozatvédelmi krízisközpontot a Budapest, VII. kerületi Wesselényi utcában tervezik megnyitni, amely az áldozatvédelmi stratégia részeként működik majd. Januártól az Igazságügyi Minisztérium gyakorolja a szakmai irányítást az új intézmény felett, amelynek megnyitásával az uniós irányelveket követik.

A stratégia célja, hogy minél több rászoruló számára elérhetővé váljon az áldozatvédelem, hatékonyabbá tegyék az ezzel foglalkozó intézmények és a civil szervezetek közötti együttműködést, szakmai programokat, képzéseket szervezzenek.

A várhatóan tavasz végén, nyár elején megnyíló központban a tanácsadáson túl jogi és pszichológiai segítségnyújtással is foglalkoznak majd, szociális munkásokat alkalmaznak, és az oda fordulóknak egyénre szabott módon igyekeznek segítséget adni. Krízisszobákat alakítanak ki annak érdekében, ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy menekülnie kell, a központban átmenetileg menedéket találhat.

A stratégia további elemei között kerekasztalt hoznak létre, ahol állami, egyházi és civil szervezetek az áldozatvédelemmel kapcsolatos fontos információkat, a teendőket vitatják meg.

A jövőben a Wesselényi utcai központ mellett Szombathelyen és Miskolcon is szeretnének áldozatvédelmi krízisközpontokat létrehozni, de középtávú cél, hogy más nagyvárosokban is létesüljenek ilyenek.

 

Forrás: MTI

Facebook Kommentek