Hosszú Katinka a médiában

Fotó: Facebook

Új részleggel bővül az Iron Corporation, média- és tartalomfejlesztési divíziót hoztak létre – jelentette be Hosszú Katinka Facebook oldalán. Az osztály élére a Sport TV-től igazoltak egy ismert szakembert, a műsorvezetőként és kommentátorként is tevékenykedő Szaniszló Csabát.

Hosszú Katinka a bejegyzésben azt írta, hogy több céljuk is van ezen a számukra új területen. Mivel hatalmas az érdeklődés iránta és az általa felépített márka iránt is, fontosnak tartja, hogy minél rendszeresebb és színvonalasabb tájékoztatást kapjanak arról a rajongók, érdeklődők, hogy mi is történik a sportolónővel, illetve a hozzá kötődő branddel. „Emellett örülnénk, ha ti is többet szólhatnátok hozzánk, ha az Iron Nation tagjai egymáshoz is közelebb kerülnének, ami így reményeink szerint szintén könnyebben valósulhat meg. Természetesen vannak ennél távolabbi és merészebb céljaink is, melyekről most talán korai még beszélni, de hamarosan ennek is eljön az ideje” – fogalmazott a Facebookon Hosszú Katinka.

Az Index beszámolója szerint az Iron Network egy már most is működő csatorna, ami több mint 15 ezer feliratkozóval rendelkezik és rendszeresen jelentkezik új tartalommal.

Facebook Kommentek