Sikeres évadot zár a Trafó

Fotó: Facebook

A Trafó programjait az idei évadban több mint 40 ezren látogatták, mintegy 2800-an voltak kíváncsiak a kiállításokra, így az évadot 90 százalékon felüli látogatottsággal zárta az intézmény.

„Újdonságokban és kísérletezésben most sem volt hiány, 12 ősbemutató, 45 külföldi előadás, 18 koncert valósult meg” – olvasható a Trafó – Kortárs Művészetek Háza közleményében.

Mint írják, a 240 eladott bérletből 149 volt két főre szóló ikerbérlet. Az idei évadban a Trafó az előadóművészet csaknem minden területéről vonultatott fel külföldi és hazai produkciókat és fiatal alkotókat.

Híres külföldi produkciókat láthatott a közönség, a Trafó vendégül látta többek között Peter Brookot, Milo Rau ruandai népirtásról és propagandáról szóló előadását, valamint Sharon Eyal koreográfiáját. A tavaszi időszakban játszották Jérome Bel Gala című darabját, amelyben 15 magyar szereplő lépett színpadra. Az előadást a következő évadban is műsorra tűzik.

A Trafó workshopokat is szervezett fiatal magyar művészek és diákok számára, akik neves rendezőktől és koreográfusoktól tanulhattak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak Peter Brook, fiatal rendezőknek és dramaturgoknak Milo Rau társulatának színészei tartottak foglalkozásokat. A táncosok és koreográfusok a 200% tánc című sorozat külföldi művészeitől tanulhattak: Emanuel Gat és Meg Stuart koreográfus, valamint Sharon Eyal, Anton Lachky és a kínai TAO Dance táncosai osztották meg tudásukat az érdeklődőkkel.

 

Facebook Kommentek