Koncerten egy egész fesztivál

Gereben Zita harmadik nagylemeze „Az én fesztiválom” címmel jelent meg tavaly novemberben. Az énekesnő és zenekara az új album anyagát – néhány régebbi dallal kiegészítve – legközelebb március 14-én a Budapest Jazz Clubban adja elő. 

Gereben Zita harmadik nagylemeze „Az én fesztiválom” címet kapta, nem véletlenül: az énekesnő új anyagával fesztiválozni hívja közönségét. Az albumon Zita és zenekara bátran keveri az akusztikus hangzást az elektronikus tánczenével, a jazzel, az R’n’B-vel és a funkkal, melynek eredményeként izgalmas popzenét kapunk. A dalok sokszínűsége azonban egységes stílust tükröz, amely kifinomultan elegyedik a Zitára eddig is jellemző sajátos dallamvilággal. „Nekem is egy nagy kaland volt, ahogy kipróbálhattam magam a dalokban, játszhattam a hangszíneimmel és az éneklésem intenzitásával. Úgy érzem, mindegyik műfajban sikerült megtalálni azt a dolgot, ami igazán én vagyok, és ami eddig is meghatározta a zenémet. Bízom benne, hogy ezekkel a számokkal a különböző műfajú zenék iránti nyitottságot a hallgatóknak is sikerül átadnom.” – meséli Zita.

A zenei sokszínűségnek köszönhetően – ahogy egy fesztivál színpadain –, úgy a március 14-i koncerten is mindenki megtalálhatja a kedvére való műfajt.

 

 

Facebook Kommentek