Félmilliós fizetés gyerekmunkásként

Benjamin, a kilenc éves norvég kisfiú szabadidejében nem otthon játszik vagy telefonozik, hanem munkát vállal (akárcsak, ha újságot hordana ki), igaz nem mindennapi munkát. Halfejekből vág ki halnyelveket, ami a norvég piacon igazi halcsemegének számít.

Benjamin mindezért cserébe heti 3000 norvég koronát, azaz több mint 100.000 forintot tesz el, ami egy hónapba nagyjából félmilliós fizetésnek felel meg. Ez valóban nem kevés, bár sokak számára joggal nem világos, hogyan dolgozhat kilencéves korában egy fejlett országbeli kisfiú – írja a Femina.hu.

A gyerekek azt mondják, nem esik terhükre, hiszen együtt lógnak a barátokkal, közben önállósodnak, és ezzel nemcsak a zsebpénzt keresik meg, de az iskoláztatásuk költségeit is, sőt, akad olyan, aki az összegből cserediák-utazását egy az egyben fedezni tudja.

Facebook Kommentek