Bravúros győzelemmel elődöntős a női tőrcsapat

A magyar női tőrcsapat bejutott az elődöntőbe, miután kiélezett asszó végén, 37-36-os győzelmet aratott a franciák felett a Tbilisziben zajló vívó Európa-bajnokságon.

A Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Knapek Edina összeállítású magyar együttes a nyolc között kezdte meg szereplését, az ellenfél pedig a világbajnoki bronzérmes franciák voltak, akik előzetesen esélyesebbnek számítottak.

Az már a mérkőzés elején látszott, hogy a magyar csapat „felszívta magát” a küzdelemre, előbb Lupkovics 1-4-es állásról kapaszkodott vissza 3-4-re, majd az egyéni versenyben ötödik Kreisst 6-6-nál váltotta Mohamed. A harmadik asszó után 10-7-re a franciák vezettek, de Lupkovics fordított, 13-12-nél zárt, innen szinte végig fej fej mellett haladtak a csapatok.

A meccs szoros volt, de egy picivel szinte végig a franciák álltak jobban, a hetedik párharcot követően három tus volt az előnyük. Az utolsó előttiként vívó Lupkovics aztán harmadik meccsén is jól teljesített, egy találatot faragott a különbségen, így Kreiss 30-32-nél lépett pástra. Az UTE 28 éves tőrözője összeszedett vívást mutatott be, előbb 32-32-re majd 33-33-ra egyenlített, 35 másodperccel a vége előtt pedig a vezetést is átvette. Az utolsó fél percben Kreiss uralta a pástot, 37-34-re is ellépett, így az utolsó másodpercekben esett két francia találat ellenére a magyarok 37-36-ra győztek.

A négy között a világbajnok és címvédő orosz együttes vár Mohamedékre.

 

 

Forrás: MTI

Facebook Kommentek