A válás olyan krízis, amelyre nincs forgatókönyvünk

Manapság egyre gyakoribb, hogy a házastársakat nem az ásó, a kapa és a nagyharang, hanem a hűtlenség, az összecsiszolhatatlan életvezetés, a konfliktusok megoldására való képtelenség vagy éppen az alkoholizmus szakítják el egymástól. A válás pedig olyan trauma, amely súlyos válságba taszíthat szülőt, gyereket egyaránt. Hogy az utóbbiak milyen lelki sérüléseket szenvedhetnek el, abban az anyának és az apának döntő szerepe van.

Czimmerman Edit, gyermekpszichológust arról kérdeztük, melyek lehetnek ilyenkor azok a legtapintatosabb kommunikációs formák és életszervezési technikák, amelyekkel a krízis hatásai enyhíthetők és az új szituáció minél előbb konszolidálható a gyermekek számára.

-Lehet jól válni?

-Munkám során azt tapasztalom, hogy a válás az egyik legnagyobb probléma a családok életében. Nagyon kevés esetet látok, amikor sikerül „jól válni”. Társadalmunkban a válás az egyik olyan krízis, amelyre nincs forgatókönyvünk, nincsenek olyan, kapcsolódó rítusok, amelyek segítenék a kapcsolat korrekt lezárását.
Vannak persze ezzel foglalkozó szakirodalmak, de a gyakorlatban az érzelmi érintettség miatt ennek megvalósítása nagyon nehéz. Pedig szükség lenne rá, különösen a családban nevelkedő gyermekek miatt.

-Hogyan és milyen körülmények között a legcélszerűbb közölnünk gyermekünkkel a szakítás tényét? Együtt vagy külön? Az elhatározást követően rögtön elmondjuk nekik, vagy érdemes kivárni, amíg a felnőttek rendezik az ügyeiket?

-Azt gondolom, hogy amint a pár biztosan eldöntötte, hogy elválnak, érdemes ezt a gyermekkel is minél hamarabb közölni, hiszen ők általában megérzik a családban lévő feszültségeket. Tudnak, sejtenek mindent, még akkor is, ha a szülők titkolni igyekeznek a problémákat. A családban lebegő feszültség, amelynek a gyerekek gyakran nem képesek megragadni a valódi okát, szorongást kelt bennük, és még az igazságnál is gyötrőbb fantáziákat hívhat elő. Legjobb, ha a két szülő együtt tud beszélni a gyermekkel az elkövetkező változásokról. A felnőtteknek ilyenkor félre kell tenni a saját sérelmeiket, és nyugodt légkört biztosítani a beszélgetéshez. Mindenekelőtt érdemes tisztázni a gyermekek jövendő életét érintő részleteket: kinél marad?; a másik szülőt milyen gyakran látja?; stb. Nagyon lényeges megnyugtatni a gyereket, miszerint a válásról nem ő tehet (mert nem fogadott szót vagy rossz volt), csupán apa és anya nem tudnak együtt élni ezentúl. Többször hangsúlyozzuk, hogy őt továbbra is mindkét szülője ugyanúgy szeretni fogja.

-A gyerek előbb-utóbb kérdezni fog. Lehetünk-e vele teljesen őszinték, még ha ezzel a volt partnerünket hozzuk is kellemetlen helyzetbe?

-Természetesen az nem baj, ha őszinték vagyunk, de mérlegelni kell a gyermek életkorát azzal kapcsolatban, hogy mi osztható meg vele. Az érzelmi és szellemi fejlettségéhez illeszkedő magyarázatokkal tudunk segíteni neki az új helyzethez való alkalmazkodásban. Nyilván egy négy éves gyermekre nem tartozik pl. az, hogy a szülők közötti hűtlenség vezetett a kapcsolat megszakadásához.

-Sokan esnek abba a hibába, hogy a gyereket a másik szülő elleni vádaskodással zavarják össze. “Apád itt hagyott minket, egy másik nőért”, stb. De hogyan éli meg ezt a gyermek?

-A legtöbb esetben a fentebb említett, túlzott őszinteség pontosan a másik, a „vétkes fél” lejáratására irányul. A szülő ilyenkor tudattalanul felnőtt szerepbe helyezi saját gyermekét, hogy a saját oldalára állíthassa. Ez a szituáció számára rendkívül megterhelő, hiszen ő mindkét szülőjét szereti: nem tud, nem is kell választania közöttük. Ezekből a játszmákból a gyermeket mindenképpen ki kell hagyni. Sérelmeinket nem velük, hanem barátainkkal vagy – ha szükséges – egy szakemberrel érdemes megbeszélni.

-Van-e előnye a Patchwork családoknak? Anyánál is, apánál is van berendezett szobája a játékaival, az ottani tárgyaival. Egy hét itt, egy hét ott. Ilyen szokások az egyik családban, olyanok a másikban. Nem kényszeríti ez a helyzet „kettős életre” a gyereket?

-A gyakorlatban azt látom, hogy nem ezeknek az új családmintáknak van negatív hatása a gyermekekre. Leginkább a kortól és a személyiségtől függ, hogy egy gyermek mennyire tud a változásokhoz adaptálódni, de a legfontosabb az, hogy a felnőttek, a régi és az új szereplők egyaránt, mennyire tudnak egymással együttműködni és hatékonyan kommunikálni. Ha képesek az új konstellációkat természetesen és jól működtetni, ha kevés a súrlódás, a gyermek is könnyebben tud alkalmazkodni, és sok hasznos dolgot tanulhat a „nem hagyományos” családi életben is.

-Kisgyermekes családokban fordul elő, hogy bár a felnőttek válni akarnak, mégsem teszik, mert még pici a gyerek. Érdemes-e halasztani a válást? Megérzi a gyerek, hogy valami nincs rendben? Milyen traumákat okozhat ez neki?

-Ahogyan a változásoknak, a válásnak sincs megfelelő ideje. Ahogyan már említettük korábban, a gyermek akkor is érzi, hogy baj van, ha a szülők az ő érdekében együtt maradnak. A gyermek számára traumatikus lehet megélni a lappangó feszültségeket, illetve a szülők esetlegesen felé irányuló indulatait is. A hosszútávú hatásokat tekintve pedig a gyermek egy hamis, nem jól működő párkapcsolati mintát lát és tanul meg így a szüleitől, amelyek negatív hatással lesznek a későbbi párkapcsolati választásaira. Természetesen érdemes megpróbálni megmenteni a kapcsolatot, ha erre mindkét fél nyitott és szeretne dolgozni a kapcsolaton. A család vagy párterápia segíthet ebben, de néha arra is hasznos lehet, hogy sikerüljön jól, minél kevesebb sérüléssel elválni. A gyermekek védelme érdekében mindenképpen fontos szakember segítségét kérni válással kapcsolatos kérdésekben.

 

Szerző: Mihály Bálint

Facebook Kommentek