Szívbetegségeket vizsgáló kutatócsoport alakult

A Nemzeti Szívprogram keretében a heveny szívizominfarktus, valamint a szívelégtelenség új megelőzési és terápiás lehetőségeit kutatja a Semmelweis Egyetem (SE) orvoscsoportja – mondta Merkely Béla, a projekt vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A SE klinikai rektorhelyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések Magyarországon a lakosság felét érintik, „ez az elsőszámú népegészségügyi ellenség”. Ide tartozik a heveny – vagyis a hirtelen fellépő – szívizominfarktus és a szívelégtelenség. Utóbbi esetében, mint mondta, a szívizom már nem képes „a vérkeringés motorjának” funkcióját ellátni. Az orvoscsoport kutatása erre a két betegségre fókuszál, ezeket vizsgálják egyebek mellett sejt-, molekula-, szövet-, klinikai és genetikai vizsgálatokkal – közölte a rektorhelyettes, az SE négy résztvevő szervezeti egysége közül a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikának a főigazgatója.

A 3,6 milliárd forintos, három-négyéves program keretében kutatási hálózatot, infrastruktúrát is létrehoznak, de a szívtranszplantáció optimálisabb kezelési lehetőségeit is kutatják. A munka eredményeképpen várhatóan kikerül majd a piacra valamilyen új technológia: például egy új szívkatéter, egy új vizsgálómódszer, egy új gyógyszer. Egy olyan új technológia, amely például csökkenti a heveny szívizominfarktus következtében fellépő izomkárosodást vagy visszafejleszti az elégtelen szívizmot – mondta Merkely Béla.

 

 

Forrás: MTI

Facebook Kommentek