Összefüggés lehet a mellrák és a bennünk élő baktériumok közt

A Cleveland Clinic nemrégiben publikált tanulmánya szerint eltérő az egészséges és a mellrákos nők mellszövetének bakteriális összetétele, mely új perspektívát nyújthat az orvostudomány számára a melldaganatok leküzdési stratégiáját illetően.

Felfedezték, hogy egy bizonyos baktériumfaj, a Methylobacterium, sokkal nagyobb mennyiségben található meg az egészséges mellszövetben, mint a daganatosban. A szervezetünkben élő baktériumok, azaz mikrobiómák számos betegség kialakulását, kimenetelét befolyásolhatják. Bár az eddigi kutatások főként a bélrendszer mikrobiómáira irányultak, a kutatók már régóta sejtették, hogy a mellszövetben is lennie kell valamilyen baktériumnak, mely kapcsolatban állhat a mell daganatos megbetegedéseinek kialakulásával.

A kutatás során 78 olyan nő mellszövetét vizsgálták, akik vagy invazív karcinóma miatti masztektómián vagy kozmetikai mellműtéten estek át. A mellszöveten kívül megvizsgálták a résztvevők nyálának és vizeletének bakteriális összetételét is. A mellszövetben talált Methylobaktérium mellett egy másik érdekes összefüggésre is bukkantak, a mellrákos betegek vizeletében ugyanis emelkedett volt a gram pozitív baktériumok mennyisége, kiemelten a Staphylococcus és az Actinomyces fajoké.

„Tudomásom szerint ez az első olyan tanulmány, mely egyidejűleg vizsgálja a mellszövet és a test egyéb területeinek bakteriális összetételét.”- nyilatkozta Charis Eng, M.D., Ph.D., a Cleveland Clinic’s Genomic Medicine Institute elnöke és jelen tanulmány társszerzője. „Reményeink szerint találni fogunk egy olyan biomarkert, mely megkönnyíti a mellrák diagnosztizálását. Legvadabb álmainkban pedig valamilyen úton rájövünk, hogyan használhatnánk az általunk felfedezett mikrobiómát a mellrák kialakulásának előjelzőjeként, és antibiotikummal vagy probiotikummal megelőzhetnénk a mellrákot.”

 

Forrás: Medipress

Facebook Kommentek